Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Bélabánya szabad királyi és bányaváros története

vei ünnepélyes keretek között újból megnyitotta ezt a tizedet adó tárnát, amely már sok-sok esztendő óta művelés nélkül állott. Nagy lelkesedéssel és annyival is állhatatosabb elhatározással fogtak bele a munkába, amennyivel nagyobb meggyőződésre jutottak ezen bányatársaság tagjai: lévén, hogy amikor megtisztították az öblös tárna járatait, végül elérték a selmeci aranybányák olvasztókemencéjét. És nem csupán a bányászok ígérgetéseiben állott ez a dolog — mivel hogy a befektetések kicsalásában igencsak kapzsiak voltak a mesteremberek —, hanem maga a gyakorlat is ezt mutatta: itt-ott a tárna oldalfalaiban ugyanis mindenfelé gazdag, noha csak időleges teléreket ástak ki. Már csaknem túljutott a tárna közepén ez a felújítás, ámde semmilyen más eredményt nem hozott: csupán azt, hogy a társak ingadozni kezdtek a lelkükben — éppen akkor, amikor még annál is nagyobb lelkesedéssel kellett volna folytatni tovább a munkálatokat, mint amilyennel elkezdték. Vagy Hercules, vagy Plutus — ezen a válaszúton voltunk tehát, amidőn ólomércre bukkantak a bányászok, valamint rézércre és markazittal teli telérekre. Ekkor azonban előbb a vélemények, majd az álláspontok tekintetében támadt nézeteltérés a társak között: némelyek ugyanis a munka elhalasztása,

8 mások pedig a még kitartóbb folytatása mellett foglaltak állást, annyival is 8 A németek bányászati kifejezéssel Frisíennek nevezik azt, ha valamikor felfüggesztvén a munkálatokat, a felügyelőkkel egyetértésben más időre halasztják a bányák művelését, majd a tisztségviselők előtt esztendőnként való bizonyságtétel útján megújítják a dolgot. Áldást reá!