Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Bélabánya szabad királyi és bányaváros története

A városka fedése nem valami kies és eléggé alkalmatlan is. Selmecbánya és Bélabánya között ugyanis olyan módon foglal helyet egy sivár és csaknem teljesen kopasz hegy, hogy a napnyugati oldala Selmecbánya, a napkeleti pedig, amelyik völggyé válik, Düna fölé magasodik. Az épületeket mindenféle rendszer nélkül, itt is és ott is szétszórva látjuk; csaknem valamennyi alacsony, kivéve a piacteret, amely néhány szilárdabb és tetszetősebb házat is a szemünk elé tár. Jóllehet Bélabánya mindig is egy kicsiny városka arculatát öltötte magára, a mi korszakunkra már annyira összezsugorodott, hogy a „város" nevet is aligha lehet másnak tulajdonítani, mint a királyok régi kiváltságainak, amelyekkel éppen úgy rendelkezik, mint ahogyan a többi bányaváros. S ez nem is történhetett másképpen, amikor a bányák már a sokkal régebbi korszakokban sem adták vissza a reájuk fordított költségeket, a város körül elterülő határ pedig részint szűk volt, részint a soványsága következtében nehéz és csak kevés hasznot hajtó a művelése. Nincs híjával azonban a város sem az erdőknek, sem pedig a legeltetési jognak. — A polgárok természete sokat felmutat abból az együgyűségből, amelyet annyira a hibájukul rónak fel, hogy alkalmat adott a csúfolódásra azoknak, akiknek szokásában áll nem meglátni „manticae, quod a tergo est",

4 vagyis az általvetőből azt, ami hátul van. Bizonyára a szomszédok szokásához kell -> Catullus, XXII. 21.