Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Újbánya vagyis Királyhegy története

kai és más ilyesféle fajtalanságokkal kezdték múlatni az időt. Örökké tartó bacchanáliákat kellene mondanunk, úgy folytak itt szakadatlanul a legutálatosabb dorbézolások. Odáig növekedett végül a gonoszság, hogy amit nyíltan cselekedtek a városban, az már értéktelenné vált; csak akkor ért valamit, ha — óh, bűn! — a föld legmélyebb gyomrában tették. Ennélfogva mintegy nem lévén elegendő nekik az, hogy a szabad ég alatt elkövetett bűnökkel elfordultak az isteni jóakarattól, leszálltak az aranybányák tárnáiba, feleségeiket és más, mindenféle korú és mindkét nemből való embereket is levezetvén ugyanakkor a bányáknak ezekbe a teljességgel félreeső vágataiba. A bányának valamelyik részében volt egy hatalmas üreg, amelyet a bányászok hosszadalmas munkával olyan tágassá vájtak ki, hogy rendkívüli módon alkalmassá lett a nagy tömegek befogadására. Itt gyűltek össze tehát mind gyakrabban ezek a földalatti lakomázok és serényen áldozva Bacchusnak, Venusnak és egyéb gyönyörűségeknek, olyan rendkívül gyalázatos dolgot vettek szokásba, amely később végzetessé vált az egész város számára. Felvirradván ugyanis a fajtalankodás napja, a városbeli emberek tömegesen hagyták el házaikat és szálltak alá Plutusnak ama barlangjába; s már mindenfelé folyt a bacchanália és semmiféle szemérmetienségnek nem szabtak sem határt, sem mértéket, amidőn az a hatalmas boltozat lassanként elkezdett összeomlani. Amikor a fenyegető veszedelmet észrevette, a tárna felügyelője felkiáltott: „Összeomlik a hegy, akinek kedves az élete, gyorsan siessen a szabad ég alá, még mielőtt a leomló kőtömeg elzárná a kijáratot!" Még alkal-