Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Körmöcbánya város története

mégis, napról-napra egyre többen vannak. Bárhogyan is álljon azonban a dolog, a különleges jogok még a németek birtokában vannak, akik szorgalmatosan vigyázzák is azokat, nehogy valamiféle rövidséget szenvedjenek bennük. Ezt mdniillik — ahogyan egyébként is lenni szokott — már csak a régi királyok kegyelme sem engedné meg. Ennélfogva a maguk szerény módján éldegélnek itt a szlávok: de mindenesetre sokkal jobb magaviseletűek, mint amilyeneknek a besztercebányaiakat voltunk kénytelenek emlegetni. A németek egyébiránt rendelkeznek a maguk sajátos természetével. A legalsó népréteg bányamunkával foglalkozik. Látunk olykor tízesztendős gyermekeket is akkora pontossággal és iparkodással dolgozni, amekkorát néha még a legerősebb férfiaknál is hiába keresnénk. Ennél a népnél nem is lehetséges másképpen a dolog: hiszen a város meg lévén fosztva a mezei gazdálkodástól, a lakosok olyan foglalkozási módot kényszerülnek űzni, ami kéznél is van és valamilyen módon az életük fenntartására is alkalmatos. Olykor el is csodálkoztunk azon, hogy vajon miképpen lehetséges, hogy ezek az arany felkutatásával, zúzásával, mosásával, olvasztásával és pénzzé való verésével foglalkozó emberek ennyire szegények és megfosztottak legyenek mindazoktól a javaktól, amelyek az életük megfelelő módon való éléséhez szükségesek. Ámde megszűntéd a csodálkozásunkat a költőnek ama sora, amely szerint „Non sibi, sed domino venetur vertagus acer,"