Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Körmöcbánya város története

rolják le a selmecbányaiak a választóvizet, hogy az ezüstjükben rejtőző aranyat különválasszák." — Eddig ő. Valamikor négy darab, egyenként hat láb hosszú és két és fél láb széles, egyébként pedig tizenkét vödör befogadóképességű tégelyekben végezték ezt a főzést, s ugyanennyi volt azoknak a kemencéknek is a száma, amelyekben a kifőzött és megkeményedett gálicot felolvasztották. A tégelyeket pedig azért kellett ólomból készíteni, mert a vas- és rézedényeket még azelőtt kimarja ez a kifőzött anyag, mielőtt a munkát befejezhetnék. Mindezt valaha a Selmecbányái kamara végezte a saját költségén. És azok, akik úgy gondolják magukról, hogy kiváló jártassággal bírnak a kémia tudományában, ezen főzetnek a tégely aljához teljesen hozzátapadó üledékéről azt tartják, hogy rendkívül hasznos anyag: e dolgot azonban legfeljebb csak sohanapján fogják bebizonyítani. Egyébiránt ez az a gálic, amelyhez képest komolyan és szigorúan minden szempontból kiválóbbnak ítéli az általunk fentebb idézett Tollius azta a másik, természetes gálicot. XIV. § A császár ezen aranybányái mellett nemcsak a városnak, hanem a polgároknak is vannak saját bányáik. Úgy rendelkeztek ugyanis ama kiváltságlevelek, amelyeknek a tartalmát fentebb közreadtuk, hogy valamennyien urburáriusok legyenek azok, akik birtokában vannak a városi jognak és akiket „gyűrűs-polgár" címmel tiszteltek meg: azaz, hogy a fémek állhatatos kutatói legyenek, vagyis sem vagyonukat,