Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Körmöcbánya város története

akik helyben maradtak. Amaz idők történetének ismeretében szabad úgy vélekednünk, hogy a vidék ilyen jellegű maradt egészen a magyarok uralmának a kezdetéig ezek között a Nagy Károly számára is teljességgel járhatatlan pusztaságok között. Végre amidőn a magyarok uralomra jutottak és hol egyesülve, hol pedig szétválva dúlták a szomszédos városokat és falvakat, részint békességesebbé, részint az emberek letelepedésére alkalmatosabbá kezdett válni a vidék; aztán a hatalom birtokosai megismervén Krisztust, országot alapítottak és egyrészt törvények révén, másrészt pedig Isten dszteletével szelídítették meg a kemény és vad lelkeket. Amikor pedig már megerősödött az állam, a régi királyok külországbéli, lakóhelyeikről idehívott népeket hoztak be az ország határai közé, avégett, hogy részint az együttéléssel megszelídítsék a durva népet, amely még nem ismerte a mesterségeket, részint pedig azért, hogy megtanítsák azt dolgozni otthon és a szántóföldeken. A magyar királyok által ilyen módon behívott nemzetek között voltak a szászok is, akik legelsősorban a bányák művelésével foglalkoztak. A szászok közül való telepesek, akiket ezek közé a hegyek közé rendeltek, mindenféle bányászkunyhókat építettek, miközben haszonnal járó munkát végeztek a telérek kutatásában; e házacskákban részint maguk is kényelmesen éltek, részint pedig a fémek kutatásának itt elkezdett munkálatait is biztonságosan folytathatták, oly módon, hogy nem kellett félniük a szomszédok betöréseitől és kártételeitől. A szláv lakosok az ilyesfajta kunyhókat krámcze névvel illették: vagy azért, mert gondosabban voltak megépítve azoknál a kis