Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Dr. Huszár Zoltán: A pécsi bányászat két évszázada, különös tekintettel a szociálpolitikára.
határában is található kőszén. 1782-ben két vállalkozó kedvű pécsváradi lakos, Decker Fülöp iskolaigazgató és Hasenhendel Simon megnyitották a Mecsek első közfogyasztásra termelő bányáját Vasason. A bányaterületet a pécsváradi uradalomi központból irányított pesti egyetem alapítványi birtokából bérelték. A magyarországi kőszénbányanyitások időrendjében a brennbergi és a nógrádverőcei előzte csak meg a vasasi bányanyitást. A Pécs vidéki kőszénbányászat korai kezdetét és fejlődését alapvetően a kielégítő felvevőpiac, a megoldható szállítás, a rentábilisan művelhető kőszéntelepek és a vállalkozó polgárság együttes megléte eredményezte. A Pécs környéki kőszén már a 18. század végén, leggyakrabban a robotoló versendi jobbágyok szekerein, eljutott a mohácsi Duna-kikötőbe, onnan pedig emberi és állati erővel vontatott dereglyéken felfelé Komáromig, lefelé pedig Péterváradig. A 18-19. század fordulóján a pécsi szénmedencében 30-40 kis bányában nem túl korszerű eszközökkel folyt a termelés. Az így nyert szén jelentős részét általában a bányatelkek tulajdonosai - rendszerint pécsi, tűzzel dolgozó iparosok - használták saját manufaktúráik, „üzemeik" működtetésére. Ezen időszak jelentős bányaművelését a „Szén- Assó, Tégla, Tserép- és Mészégető Árendás Társaság" folytatta, amelyet 1809-ben pécsi polgárok alapítottak. A különösebb műszaki felkészültség nélküli bányaművelők számos nehézséget voltak kénytelenek elviselni, megoldhatatlannak látszó technikai, munkaszervezési problémákkal találták magukat szembe. A bányászok munkavégzése terén, ill. fegyelmi ügyeikben is számos rendezendő dolog adódott. Mindezek kezelésére, hatósági irányítására az uralkodó, I. Ferenc 1807ben elrendelte a pécsi kincstári bányaigazgatóság felállítását. Az újonnan szervezett hivatal 1808-ban kezdte meg működését, a már korábban említett Peter Maria von Berks (magyarul: Berks Péter) bécsi születésű, elzászi katonacsaládból származó bányamérnök bányaigazgatói (bányakormányzói, bányakapitányi hatáskörrel) kinevezésével. Berks haláláig, 1845-ig látta el hivatalát, amely időszak alatt múlhatatlan érdemeket szerzett magának a mecseki kőszénkutatás, bányaművelés, bányabiztonság területén. Humánus gondolkodású emberként védelmezte a jobbágy-bányászokat a földesúri és a nemesi vármegye önkényeskedései ellen, hangoztatta a 8 órás földalatti műszak előnyeit. A 19. század első felében az egyre-másra alakuló, majd rövidebb-hosszabb ideig tartó tevékenység után tönkremenő bányavállalkozások váltották egymást a térségben. A tőkeigényes, hosszútávú befektetést igénylő korszerű bányászat a pécsi szénmedencében 1 852 után, az Első es. kir. szab. Dunagőzhajózási Társasáig
