Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Bircher Erzsébet: „Egyedül a közhaszon kedvéért…”
és királyi város ezen kövek további kiásásától elállott, mégpedig annyival is inkább, hogy maga a bányáknak a helyszínre a bővebb vizsgálat elvégzése végett kiküldött igazgatója is elismerte, hogy mivel ezek a kövek még nem jutottak el a megérésre, a kiásásukat felfüggesztve kell hagyni - ahogyan mindezek a kebelbéli tanácsos és királyi kamarai megbízott Kallóczy Mihálynak az elmúlt 1765. évben, augusztus 9. napján kelt jelentése szerint fent mondott legszentebb felségtek elé is voltak alázatosan terjesztve. Hozzáteszi továbbá a többször említett városi magisztrátus, hogy az előbb mondott Terstyanszky talán csak egyetlen jó minőségű darabot talált ezekből a szenekből, s azon feltételezés cdapján, hogy teljes telérekben és tömbökben fordulnak elő ilyen kövek, akarta azon szénbányát megnyitni, ami pedig a következő indokok alapján tagadtatott meg a számára, hogy tudniillik először: ezen bitumenes szeneknek a kiásása már az 1759. esztendőben ezen városra szállott, a szénbányászat pedig Ulászló első törvényének a 26. cikkelyében kifejtett királyi jövedelmek értelme alá nem esik, sőt azt inkcibb, mint földesúri haszonvételt és terméket kell tekinteni és annyival is inkább azon, a földesúri jogokat gyakorló várost illeti meg. Másodszor: nemcsak az erdők pusztításának a tekintetéből, hanem a vadaknak az elvesztése miatt is veszedelmes lenne, ha ez a szénbányászat bárki magánszemély számára megengedtetnék. Harmadszor: a többször említett Terstyanszky jóllehet előadta, hogy a város erdeiben növekvő fákat erre a munkára nem lehet felhasználni, olyannyira, hogy fákról máshonnét kell gondoskodni - ámde ez az állítás annál kevésbé állja meg a helyét, mivel a nehéz és csaknem kivitelezhetetlen megközelíthetőség miatt arra a hegyre nem lehet fett szállítani és ezért nem hihető, hogy nem használja fel majd azokat a tűzi és egyéb fákat, amelyek a keze ügyében vannak. Ha tehát az a szénbánya a sokszor említett Terslyanszkynak megengedtetik, abból új teher szállna a városra amiatt, hogy egy külön embert kellene felfogadni és fizetni, aki vigyáz az erdőkre, nehogy megtörténjék azok pusztítása és a vadak elűzése. Mivel tehát a gyakran említett Terstyanszky kérelme minden részében jogsértő, Sopron szabad és királyi város magisztrátusa alázatosan kéri, hogy ez a királyi tulajdon továbbra is engedtessék ezen szénbánya, javadalmának a használatába és tartassék meg abban, kérvén azt is, hogy Terstyanszky egyszerűen tanácsoltassék el a kérelmétől. Mérlegelvén az előbb felsorolt érveknek a súlyát, ezen királyi udvari kamara maga is elismeri, hogy nagy jogsérelmére és kárvallására lenne azon városnak, ha az előbb mondott bitumenes kövek művelése megengedtetnék a kérelmező Terstycinszkynak. Ennélfogva ezen udvari királyi kamarának az az alázatos véleménye, hogy a kérdéses köveknek a kiásását, ha azok eljutnak a megérésre, inkább ezen királyi tulajdonnak, mintsem valaki magánembernek engedtessék meg a legkegyelmesebben az előbb említett érvek alapján.
