Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Bircher Erzsébet: „Egyedül a közhaszon kedvéért…”
Sopron saját érdekeire volt tekintettel, nem a birodaloméra. Ebben erős jogi alapot jelentett számára az, hogy a kőszén kibányászásának joga 1788-ig gyakorlatilag eldöntetlen volt. Sopron azonban mint földesúr, s jegyezzük meg az egyik legnagyobb birtokkal bíró város, egy 1492-es, II. Ulászló által kiadott artikulusra hivatkozva saját jogának tekintette a bányászkodást. ennek engedélyezését, vagy megtagadását. A jogi rendezetlenség azonban valójában csak a kereteket adta. Valószínű lett volna a város bányászata, ha azt a feudális gazdálkodásban megszokott rövidtávon hozott haszonnal igazolni lehetett volna. Ám ez nem így volt. A városnak azzal kellett szembe nézni, hogy 1759. és 1764. között 110 forint és 34 krajcár volt a bányászatból a bevétele, míg a kiadási összesen 318 forintot tettek ki készpénzben, s ehhez hozzájárult még a fuvarra, útépítésre fordított robot pénzben ki nem számolt tétele. Ez a város, mely egyike volt a legnagyobb városi földbirtokosoknak telkiállománya 4 648 hold volt, úrbéreseinek száma 1159, s amelynek legnagyobb jövedelmi hányada épp a robotból, vagy annak megváltásából származott nem akart kockáztatni. Egyébként is a városnak látszólag nem volt még szüksége szénre: a tradicionálisan erős kézművesség mellett az intenzív szőlőmüvelés és jelentős tranzitkereskedelem nem voltak igazán energiaigényes gazdasági ágazatok. Az, hogy a város jövedelmének jelentős része feudális járulékból származott, s e fölött egy, -a város gazdálkodását meghatározó konzervatív patríciusréteg döntött - lehetetlenné tette, hogy a város további pénzeket fektessen az addig is csak veszteséget hozó szénbányászatba. Ez volt az az alaphelyzet, amelyből kibontakozó vita argumentációja meglehetős szemléletességgel illusztrálja mit akart a birodalom merkantilista gazdaságpolitikája, s mit a földesúr köntösébe bújt, bányatulajdonosságát kevéssé értékelő Sopron. A bécsi udvari kamara már 1763-ban - a pozsonyi Helytartótanácsot megkerülve, minthogy az túl messze volt - közvetlen fordult a város tanácsához, hogy nyissa meg újra bányáját, s engedélyezze, hogy Morgen besser alsó-ausztriai bányabíró a pünkösdi ünnepek alatt Langer Gottfried bécsújhelyi vasgyári diszponenssel együtt megvizsgálja a bányát. Morgenbesser parancsa arra terjedt ki, hogy vizsgálja meg a szén csapásirányú kiterjedését, és kellő tapintattal vegye rá a várost a bányászat folytatására, s hogy ez megtörténjen álljon a város rendelkezésére tudásával. A bíró jelentéséből 14 kiderült, hogy a bányába egy darabig bemenve ott félláb vastag széntelepet talált, amely azonban olyan „mors'Volt, hogy azt nem lehetett fejteni. A bejárást azonban a táró összeomlásának veszély miatt abba kellett hagyni. A szakértő véleménye még így is az volt. hogy jelentős mennyiségű szén található a medencében. Az u Ebben a jelentésben találkozhatunk először a Brennenderg Berg megjelöléssel. Korábban Sopron ..erdeiben" névvel jelölték a bányát.
