Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Dr. Izsó István: A magyar bányajog fejlődésének átmeneti korszaka (1945-1958)

mellett bárki szabadon kutathatott és bányaadományt kérhetett, addig a szén - az 186l-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok eredetileg átmenetinek szánt rendelkezései szerint - az európai gyakorlattal ellentétesen egészen 1945-ig az ingatlan tulajdonosok kizárólagos rendelkezése alatt maradt. Az 1946. évi XIII. törvénycikk megszüntette a földtulajdonosi szénjogot, állami tulajdonba vette a már adományozott bányatelkeket, a továbbiakban pedig a kutatás és a bányaművelésjogát is az állam részére tartotta fenn. Az állami tulajdonba vétel nem csupán a tulajdonképpeni bányákra vonatkozott, hanem valamennyi külső épületre, műhelyre, gépre, szerszámra és anyagkészletre, sőt kiterjedt az iparvasutakra, kötélpályákra, karbidgyárakra, valamint a villamos erőművekre és a munkás lakótelepekre is. A törvény deklarálta, hogy az egyes szénmedencékben azonos természeti viszonyok között működő bányák összességére külön-külön állami bányavállalatokat kell létrehozni. A törvény eredetileg ugyan kártalanítás ellenében rendelkezett az állami tulajdonba vételről, de ennek végrehajtását az 1946. évi XXVIII. törvénycikk, majd az 1947. évi XV. törvénycikk és az 1948. évi XIV. törvénycikk gyakorlatilag végérvényesen elodázta. A 15.560/1947. M.E. sz. rendelet mindössze olyan „kedvezményt" biztosított az állami tulajdonba vett üzemek volt tulajdonosainak (birtokosainak), hogy velük szemben - mindaddig, amíg kártalanításukat a törvényhozás nem szabályozza - bármely magánjogi jogcímen támasztott követelést bírói úton nem lehetett érvényesíteni. A bíróságok kötelesek voltak az ilyen irányú kereseteket visszautasítani, illetve a folyamatban lévő pereket felfüggeszteni. A törvény alapján létrehozták a Magyar Állami Szénbányák vállalatot, melynek ügyvitelét az Iparügyi Miniszter a 62.400/1946. Ip.M. sz. rendeletében szabályozta. A 23.500/1946. M.E. sz. rendelet a Magyar Állami Szénbányák Rt. (MÁSZ Rt.) megalapításáról rendelkezett, amely hat bányakerületbe sorolva irányította a széntermelést. A nemzeti vállalatok létrehozásával pedig újraszabályozták az állami szénbányászat szervezetét, a szénbányászat területén 10 széntermelő és l-l anyagbeszerző, illetve szénéitékesítő nemzeti vállalatot hoztak létre, amelyek 1951 végéig működtek. A folyamat következő lépcsőjét a bauxitbányászat, illetve a vele összefüggő timföldgyártás és alumíniumkohászat állami tulajdonba vétele (1948. évi XIII. törvénycikk) jelentette. A törvényjavaslathoz fűzött indokolás szerint ez ugyancsak egyik jelentős állomása volt a kormányzat államosítási programjának, melynek előkészítése és lebonyolítása folyamán már figyelemmel voltak a szénbányászat államosítása során szerzett gyakorlati tapasztalatokra is. Ezek közül a legfontosabb felismerés az volt, hogy a szénbányászat államosításáról szóló 1946. évi XIII. törvénycikk úgy rendelkezett, hogy nem az egyes széntermelő vállalatokat, hanem azok szénbányászattal foglalkozó üzemeit és az azokhoz kapcsolódó melléküzemeket, tehát egyedi vagyontárgyakat vett állami tulajdonba. Ennek következtében a nagyobb szénbányavállalatoknál, amelyek tevékenységüket a szénbányászattal kapcsolatban egyéb gazdasági területekre is