Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Bircher Erzsébet: A szén az ipar kenyere

Bányásznap, Dorog, Vas Zoltán Lukács Jánossal és Elekes Ferenccel beszélget Az iparhoz képest alacsony beruházási arányok, a mezőgazdaságból élők egyre nagyobb elnyomása és kizsákmányolása miatt, sokan a nehéziparban s ezen belül is a bányászatban kerestek megélhetést. A fokozatosan elszegényedő országban a bányászok kiemelkedően jó fizetést kaptak. 1951-ben végrehajtottak egy általános ár- és bérkorrekciót, melyben a fogyasztói árak 40, míg a bérek átlaga 20%-kaI emelkedett. A bányászok bére azonban meghaladta az átlagot, 1952-ben míg egy középiskolai tanár 1396 Ft-ot, egy vájár 1792 Ftot keresett. A munkaerőhiány megoldására 1950-től rabokat is foglalkoztattak a bányákban. Az első ötéves terv egyre növekvő tervelőirányzataihoz, az emelt tervszámokhoz a munkáslétszámot is évről-évre 5-10 ezer fővel kellett növelni. A tényleges munkáslétszám változás azonban ezekben az években ennek nyolcszorosa volt. A fluktuáció csúcsát 1953-ban érte el, amikor 10 ezer munkásszám növekedés mögött 78 ezer felvett és 68 ezer kilépett adata volt. 1954-ben a bányákban dolgozók 15%-a volt elítélt. A Bánya-és Energiaügyi Minisztérium keretében a letartóztatottakat 1953. január 1-től Kisgyón, Szuhakállón, Várpalotán, Oroszlányban, Ormospusztán, Csolnokon, Farkaslyukon, Tólápon, Csékuton, Annavölgyben és Síkvölgyön foglalkoztatták. 1953 tavaszától max. 1400 fő Komlón, nemcsak a két kőbányában, de a szénbányában is dolgoztatható volt, ám kizárólag az Anna és Béta aknákon. Komlóra csak köztörvényes, maximum 5 évre ítéltet lehetett