Lux Pannoniae Esztergom, Az ezeréves kulturális metropolis konferencia 2000. június 15-16-17. (Esztergom, 2001)

WEHLI TÜNDE: Liturgikus emlékeink európai jelentősége (1000-1526)

szempontból nem elemezhetünk minden képpel vagy iniciáléval díszített liturgikus kéziratot, válogatásunk mindössze néhány érdekesebb kódexcsoportra vagy kéziratra terjedhet ki. Témakörünk első emlékcsoportját a zágrábi székeskáptalan 11. század végére keltezett emlékei alkotják. A Szent László által 1091-ben vagy 1094ben alapított püspökség 14-15. századi inventáriumaiban szereplő és a káptalani könyvtár állományában ma is meglevő köteteinek az összevetése kínálta Germain Morin és Kniewald Károly számára azt a lehetőséget, hogy néhány emlékről feltételezze, azok a püspökséget megszervező Duh püspökkel együtt érkeztek a Szent István királynak szentelt püspöki székhelyre. E kódexek közül a három illuminált érdekel bennünket. E kódexek kor, eredet és díszítés szempontjából korántsem egybetartozók. Az első egy Sacramentarium (MR 126). Ez a kódex az 1083-ban kanonizált szentek miséit a megfelelő helyen tartalmazza, így magyarországi készítése kétségtelen. A korábbi irodalom ennek a kódexnek bencés jellegét hangsúlyozta, és használatát a hahóti Szent Margit titulusú apátságban képzelte el. Ujabban mind a monasztikus jelleg , mind a hahóti használat kérdésessé vált. Összeállításában német és francia mintapéldányok játszottak közre. A második kézirat egy észak-francia jegyeket viselő Benedictionale (MR 89), mely eredetileg az arrasi St. Vaast bencés apátságnak készült, míg a benne olvasható bejegyzések Esztergomkörnyéki használata mellett szólnak. Ennek a kéziratnak készítési korát újabban a 11-12. század fordulójára helyezik a paleográfia szakértői. A korábbi szakirodalom ezt a kódexet vélte azonosíthatónak az említett inventáriumokban "inter reliquias" elhelyezettnek mondott benedictionaléval, melyről azt is állítják a források, hogy kötéstáblája nemesfémből készült, és Szent István alakja ékesítette. Egy ilyen kötés, főleg a készítés korában általában a Szentírást, az evangeliariumot és a liturgia legfontosabb könyveit illette meg, egy benedictionale esetében valóban egy ereklyeként becsült példányra illik. Ennek készítése azonban az Anjou-korra lehet jellemző. Ekkor köthettek át egy becsben tartott kódexet, és kerülhetett rá az egyházmegye szent patrónusának alakja. A harmadik kötet egy Evangeliarium (MR 153). A csonka kézirat francia eredetű, de perikópái már magyarok. Az újabb irodalom legkorábban az 1100 közelébe helyezi a kódexet.