Lux Pannoniae Esztergom, Az ezeréves kulturális metropolis konferencia 2000. június 15-16-17. (Esztergom, 2001)

MAROSI ERNŐ: Még egyszer az esztergomi Porta Speciosáról

periferikus jelenségnek, Saint-Denis-ből és Sensből táplálkozó szintézisnek tekintette. Ennek a párizsi regionális stílusnak a magyarországi követésére mutatott rá Sauerlánder, amikor kimutatta az esztergomi palotakápolna és a deuili templom szerkezeti rokonságát. A problémát tovább árnyalja a párizsi Portail Ste-Anne szobrainak esete, amelyeknek kapcsán okkal kerültek szóba a Claussen által a reformmal joggal ellentétesnek ítélt antikizáló szobrászi felfogás és technika vonásai, pl. a rokonság Saint-Gilles szobrászatával. Úgy tűnik, hogy Esztergom és a Porta speciosa szempontjából ezek jöhetnek számításba. A transzperiféria jelenségkörébe Claussen 13. századi keleti és délkeleti emlékeket sorolt: "Elképzelhető-e, hogy olyan portálok, mint a freibergi Goldene Pforte, a bambergi dóm Fürstenportalja, vagy a parmai Battistero portáljai, amelyek mind előfeltételezik a gótikus portálok ismeretét, ám éppen valami mást hoznak létre, ...a periférián ... keletkezhettek volna?' Az ezek jellemzésére bevezetett transzperiféria-fogalmat a genovai San Lorenzo 1220 körüli nyugati portáljainak elemzésén példázta. Ismét szemben állunk tehát a magyar emlék és a vele párhuzamba állítható külföldi párhuzam egy generációnyi időrendi eltérésével. A genovai portál egészében és részleteiben egyaránt Chartres követője, de stílusában az észak-itáliai Antelami-tradíció folytatója. Különös sajátossága színessége és formai változatossága; gazdag anyagpompája, amelynek megfelelt a reliefmezők eredetileg inkrusztált háttere s a szemöldökmező Szent Lőrinc-mártíríum-jelenetének folytatása kétoldalt, inkrusztált, gravírozott figurákkal. Claussen helyesen utal ennek a Chartres szempontjából - Sugernek a Saint-Denis-i Kopasz Károly-kori szavaival - "barbár és a mieinknél mértéktelenebb" stílusnak politikai indítékaira: a versenyre a tengeri hatalmi vetélytársakkal, a 12. századi Pisával, vagy az 1204-es diadalának zsákmányaival és azok utánzataival a San Marco épületét szinte körbeaggató Velencével. Itt nyer új értelmet a Porta speciosa színes anyagi pompája, amely a festészeti részletek minden aktuális modernsége ellenére (a figurák sorára a sziciliai normann mozaikművészeten kívül pl. a kölni Eilbertus körének zománcművészete említhető párhuzamként) igen konvencionális építészeti keretbe illeszkedik. A szárkövek tagolása pl. megfelel annak a székesfehérvárinak és jásdinak, amelynek pécsi inkrusztált megfelelője, az ún. Jacobus-tábla. Ennek stílusa kiváló kontrasztot alkot az esztergomi figurák