Lux Pannoniae Esztergom, Az ezeréves kulturális metropolis konferencia 2000. június 15-16-17. (Esztergom, 2001)

P. VÉGVÁRI VAZUL Ofm: Prohászka Ottokár esztergomi évei

eszmélésekre serkentő csendje látogat meg most újra. Olyan jó, és oly nagy megelégedéssel tölt el még mindig, ha róla lelkes beszámolókat olvashatok. A gyöngyösi teológus éveim után és annyi évtized múltával, most és itt, ebben a könyvtárban pappászentelésem előtti évekből tekint rám a régi arc. Ügy tűnik azokban a sokszor éjszakai csendekben és lelkes levita készülődésben leginkább engem is Prohászka nevelt, mint ahogy most is, és mindig ide visszatérőben. Ezért van, hogy saját meggyőződésemet is mások visszaemlékezéséhez csatolhatom, bár már két éve halott volt, mikor én Fehérváron megszülettem, és így személyesen soha nem is láthattam őt. Barlay atya a sok lehetséges tanúságtevő között, mint mondja, legszívesebben Svoy Lajos püspököt idézi. Prohászka püspök utódja akkor még csak 16 éves és így emlékezik: "Mint hatodik gimnazista kerültem 1894 őszén Esztergomba a kis szemináriumba. (...) Róla, de csak is róla beszélt az egész szeminárium. Mi, gimnazisták, csak a folyósón találkoztunk vele, de katonás járása, fegyelmezett alakja, mosolygós, kedves szemei melyekkel köszöntésünket fogadta, igazolta, hogy O a szeminárium szellemi vezére, s nemcsak kiváló pap, hanem egy magasabb rendű ember. Nem csoda ha a gimnazisták nagyobb része nála gyónt. (...) Gyónó fia maradtam a szemináriumban töltött mind a hat évem alatú" (Svoy: Visszaemlékezés, Kézirat 1.) Milyen is lehetett egy fedél alatt élni vele, a mélyen járó gondolatok újragondolójával, az ihletett vizionáriussal, azzal a spirituálissal, aki oly nagyfokú rajongást tudott kiváltani ifjú követőiből? "Alig vártuk a szombatot, hogy bemehessünk hozz£\ Hogyan tanított összeszedettségre, figyelmes olvasásra, aki maga is napjának nagy részét a könyvtárban töltötte. Valójában milyen kevés idő juthatott üres ambíciókra egy ilyen sokak által kiválasztottnak felismert, fiatal férfi életében. Csak csodálni lehet a hosszú órákban mért elmélkedésre szánt ideit, az intenzív és poétikus megszállottság megélt szemlélődéseit, a tudományos szomjat és felismerések sorát, és mindemellett a szoros napirendet és a másokhoz való szüntelen alkalmazkodást. "Számonkérte fejlődésünket" - vallották kispapjai, és milyen elismerően és lelkesen emlékeztek annyian a minden este fél kilenckor a számukra összegyűjtött elmélkedések pontjaira. Mennyien emlegették még évek múlva is, lelkesítő vasárnapi exhortacióit. Ezért tanúsították később is annyian újabb és újabb fiatal papi generációk sorában: az ő áhítata magával ragadott min-