Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Barakkunk személyi összetételét illetően a tartalékos tisztek létszáma az összlétszámnak kb. 70 %-át képezte, ennélfogva a hivatásos tiszteké csak 30 %-át. A tartalékos tisztek között túlsúlyban voltak a pedagógusok, egyébként megtalálhatók voltak közöttük a legkülönbözőbb foglalkozásúak, jogászok, orvosok, állami és magántisztviselők, földbirtokosok, gazdatisztek, papok stb. Zászlós úr, álljon vigyázzba! A barakk közepén elhelyezett törzstisztek legtöbbje igen jó húsban lévő volt. Bőven volt kenyerük és egyéb élelmiszerük, például szalonna, kolbász és halva. Ez utóbbi olajbogyóból készült édes massza. Ezeket a dolgokat a törzstisztek, meg akinek akadt még valamennyi pénze, leiért, vagy pengőért vásárolták a tábor területén. Ezt pedig vagy az őrökön keresztül, vagy a táborba bejáratos csencselő, kereskedő románoktól. Voltak olyanok, főleg a törzstisztek között, akik tele voltak pénzzel. A priccsemmel szemben feküdt például egy nagyhangú alezredes, akinek táskájában három vastag kötegnyi 100 pengős volt még, és naponta legalább 1 kg halvát, azonkívül gyakran szalonnát, kolbászt is evett. Egyszer valamit keresgélt a táskájában, és maga mellé kirakta ezt a 3 köteg 100 pengőst. Közben aztán észbe kapott, és hamarosan eldugdosta a kötegeket a fejpárnája alá. Egyébként igen öntudatos ember volt. Folyton nyüzsgött, jött-ment és táplálkozott. Ahány orosz betette oda a lábát, lévén az tiszt, vagy legénységi állományú, mindnek rögtön magyarázgatta, hogy ő mindig utálta a németeket, és hogy ö az egész zászlóaljával önként ment át az oroszokhoz. Beszélt valamennyire szerbül, vagy horvátul, ezen nyelvek egyikén próbálta mindezt magyarázgatni. Persze az oroszokat nem érdekelte a dolog, rá se hederítettek. Egyik-másik csak intett a kezével és odábbment. Szörnyen mérgelődött azon, hogy az alacsonyabb rangú tisztek közül csak egyikmásik tisztelgett neki. Engem is leszólított, hogy nem látom-e a rendfokozatát, és vajon tudom-e, hogy a szolgálati szabályzat, az alá- és fölérendeltség a hadifogságban is kötelező. Persze nekem sem kellett több, jól kiosztottam őt. - Ne játssza itt a feljebbvaló szerepét! - mondtam neki hirtelenében - Lesz ön még jóval kisebb fiú, mint egy zászlós, ha majd elfogy a zászlóalj pénze, hiába dörgölödzik az oroszokhoz. Ön csak egy a hadifoglyok közül, senki más. Több sem kellett neki, holmi "álljon vigyázzba!" és hasonló vezényszavakat emlegetett, meg hogy ezt megkeserülöm, mert jelentést tesz a táborparancsnokságnak, azok majd elintéznek engem. Hallották ezt a párbeszédet a csoportom tagjai is, meg a mellettünk lévők, és egykét helyeslő megjegyzést téve, hangos nevetésben törtek ki. El is hallgatott aztán, mert a többi törzstiszt részéről sem kapott támogatást. Ezt követően a gyakori étkezéseit már nem a plénum előtt végezte, hanem valahová elhúzódott, még a mi barakkunktól is távolabbi helyekre. El tudtam képzelni, milyen lehetett ez a beosztottjaival, a katonáival szemben, amikor még hatalmának a birtokában volt. Micsoda hamis fensőbbségérzetben fürödhetett ez az ember annak idején mint zászlóaljparancsnok. Egyébként a múltbéli hivatásos katonatisztek közül nagyon sokan az efféle mentalitást képviselték, csak a rangjukon felüliek iránt mutattak elismerést, a rangjukon aluliakkal szemben bizonyos felsőbbrendűséggel viseltettek. A magyar királyi tisztikar és a legénység között ugyanúgy a tisztikar és az altisztek, tisztesek között óriási ür tátongott. Ugyanez volt a helyzet a tisztek és a civil foglalkozásúak között, lenézés, lebecsülés, kivéve azokkal szemben, akik főnemesi vagy nemesi előnévvel büszkélkedtek, no meg azokkal szemben, akik doktorátussal