Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Szegénynek még a könnyei is kigurultak. Én aztán biztattam, hogy az idősebbeket biztosan hamar haza fogják engedni, amint vége lesz a háborúnak, amihez már közel állunk. De ö csak legyintett a kezével, és tovább tördelte a kukoricaszemeket. Jászberényi ottlétem idején még egy alkalommal láttam őt, de hogy mi lett vele a későbbiekben, nem tudom. Említettem már, hogy elég sűrűn hoztak is a táborba meg vittek is el a táborból hadifogoly csoportokat. Egy alkalommal Pestről érkezett egy jelentős létszámú fogolycsoport. Sok civil ruhás ember volt közöttük. Figyeltem a kapunál történt átvételüket. Ötös sorokban hozták őket be a táborba. Feltűnt nekem többek között, hogy az egyik emberen fehér köpeny van, a fején pedig olyasféle fehér sapka, mint amilyen a pékeknek vagy szakácsoknak. Ezt az embert odairányították a mi barakkunkba, így aztán rövidesen megismerkedtünk. Gróf Pejacsevich János, a nagyszerű lovastréner volt ez az ember, akit Budapesten fogtak el az oroszok egy pékségben, ahol "dolgozott". A katonaságnál zászlósi vagy hadnagyi rendfokozatot viselt, pontosan már nem emlékszem. Roppant humoros egyénisége sok derűt csempészett a fogolytársak szívébe. Az úszmanyi tiszti fogolytáborban is velünk volt, könnyed humorával, utánzóképességével sokszor megnevettetett minket. Nagyszerűen tudta utánozni a szerelmes macskák hangját, elnyújtott nyávogását a szerelmi játék különböző fázisaiban. Egy kényszerű szökés A táborból munkára is vittek ki kisebb csoportokat. Egy alkalommal véletlenül egy ilyen - pontosan emlékszem rá - 12 tagú csoportnak a táborba való visszakísérését néztem végig. Egyetlen géppisztolyos őr kísérte a csoportot. A tábor bejárati kapujától olyan 100-120 méternyi távolságra egynéhány asszony ácsorgott közel a táborba vezető úthoz. Ezek olyan asszonyok voltak, akik tudták, hogy a férjük, vagy közeli hozzátartozóik közül valaki itt van a jászberényi táborban. Csomagot, élelmet hoztak részükre. Az volt a bevezetett gyakorlat az orosz táborparancsnok engedélye alapján, hogy az asszonyoknak a csomagot le kellett helyezni az út szélére, és ha a munkából visszatérők között volt olyan, akinek csomagot hozott a felesége, vagy hozzátartozója, megkaphatta azt. Utána a kapuőrség megvizsgálta, mi van a csomagban, s ha nem találtak benne olyasfélét, ami alkalmas volna egy esetleges szökési kísérlet előkészítésére, akkor az illető a csomagot behozhatta magának a táborba. Jelen esetben az volt a helyzet, hogy három fogolynak volt csomagja az út mentén. Az őr megállította a menetet. Az a fogoly, akinek a felesége, hozzátartozója kicsit messzebbről mutogatta, melyik az ö batyucskája, csomagja, felvehette a részére hozott élelmiszercsomagot. Az egyik asszony azonban oldalirányból kissé később érkezett, már nem volt ideje a batyucskáját az útig vinni és ott elhelyezni. Ezért valószínűleg már messziről kiáltott a férjének, és megemelve mutatta a csomagot. Az illető fogoly kilépett a csoportból, amit az őr nem vett észre, odafutott a feleségéhez, átvette a kis batyut, és máris indult volna vissza vele a csoportba. Ezt viszont az őr észrevette, de nem ismerte fel, hogy az ő embere. Valószínűleg azt gondolta, hogy az illető egy csoportján kívüli személy, akinek nem volt szabad megengedni, hogy a foglyok közelébe kerüljön. Rákiáltott hát és ráfogta a géppisztolyt az illető fogolyra. Az egyik kezével még hadonászott is, hogy menjen innét. Nem engedte a foglyot egy lépésnyire sem közelebb jönni a csoporthoz. A fogoly először csak megtorpant, de aztán észbe kapott, megfordult, eltávolodott, és amikor az őr gyorsan újra útba indította a csoportját, a hozzátartozó asszonnyal együtt hamarosan eltűnt a szemben lévő közeli házak között. A fogolycsoportban