Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS Magyarországon a tanítóképző főiskolákon a tanév megnyitása és az új elsőéves hallgatók fogadása mellett szép és megható mozzanat a társadalmi elismerést kifejező és kissé kitüntetés számba menő arany, gyémánt, vas és rubin díszoklevelek odaítélése, ill. adományozása azon nyugdíjas pedagógusok számára, akik oklevelüket 50-60-65-70 évvel ezelőtt szerezték meg, és hivatásukat közmegbecsülésre méltóan teljesítették. Esztergomban az 1993. évi tanévnyitó ünnepélyen a Vitéz János Tanítóképző Főiskolán jómagam gyémánt diplomát vehettem át. Ezt követően a 24 óra c. Komárom-Esztergom megyei napilap 1993. október 2-i számában Cs. Nagy Lajos újságíró személyemmel kapcsolatban - ahogy ő írja kényszer szülte szűkszavúsággal - rövid cikket jelentetett meg, amelyben az újságíró a nem mindennapi eseményekkel, helyzetekkel átszőtt életutamról úgy vélekedett, hogy ez "a mellőzések tarkította életút nem újságba, hanem családregénybe kívánkozna". Ezen aztán az eltelt hónapok során többször elgondolkodtam, és visszatekintve a már lenyugvóban lévő életutamra, az újságírónak ezt a megállapítását hova-tovább kezdtem magamévá tenni. Ebben közrejátszott az is, hogy a baráti és ismeretségi köröm, ezen belül a volt munkatársaim egyre sűrűbben ösztönöztek engem életutam leírására. Hosszas latolgatás után végül is kezembe fogtam a tollat, és nekiláttam életem néhány jelentősebb eseményének a leírásához, hozzáfűzve a hozzájuk kapcsolódó jelenségeket. Nem családregény megírására szántam el magam, ilyennel én nem próbálkozom. Inkább csak azoknak az átéléseimnek a lejegyzésére vállalkoztam, amelyek a szűkebb-tágabb családi köröm, ezzel egyben esetleg más érdeklődők számára is jelenthetnek valamit. Az említettek mellett távlati szempontból az a gondolat is felmerült bennem, hogy nem árt, ha az utánunk következők rálátást kapnak arra is, milyennek látta a pedagógus korának az oktatás területén megnyilvánuló jelenségeit, a XX. század második felében időről-időre felbukkanó, hosszabb-rövidebb ideig eluralkodó, olykor kiáltó ellentmondások áramlatainak, azok ütközéseinek gyakorlati megnyilvánulásait és az ezekre reagáló emberek cselekvéseit. Külön szeretném aláhúzni, hogy csak azokról az eseményekről kívánok szólni, amelyeknek szem- és fültanúja, vagy cselekvő részese voltam. Ebből természetszerűleg az is kitűnik, hogy én magam mikor cselekedtem helyesen és mikor nem, mikor és miben tévedtem, vagy éppen valamilyen értéket hagytam magam után törekvéseim végrehajtása nyomán. Cs. Nagy Lajos az idézett cikkében megemlít a velem történtekből néhány olyan eseményt, helyesebben eseménytöredéket, amik csak így megemlítve nem túl érdekesek, nem sokat mondanak az olvasó számára, legfeljebb csak sejtetnek velük kapcsolatban egy-egy rendkívüli helyzetet. "Besey László életének kalandos része 1944-ben kezdődött." - írja a cikkíró. Ám a "kalandos" kifejezés önmagában inkább csak a képzeletre támaszkodó, kevésbé megalapozott cselekményekre, sokszor a valósággal, a következményekkel nem számoló eseményekre, gyakran valamiféle bolyongásokra utal. A magam részéről az életutamnak az újságíró által megjelölt egyes roppant nehéz helyzetekkel, testet-lelket őrlő jelenségekkel átszőtt szakaszait inkább a "veszélyekkel, kockázatokkal, izgalmakkal telített" kifejezésekkel jellemezném. Mert hát való igazság, hogy életemnek az említett szakaszaiban gyakoriak voltak az úgynevezett stresszhelyzetek, a lét vagy nemlét kérdése állott már a történetek központjában a magam személyét, esetenkent a családom tagjait illetően.
