Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

UTÓSZÓ

Bizonyos kortörténeti jelenségek felvázolásával állott kapcsolatban az a törekvésem is, hogy valamennyire kifejtsem a felvidéki magyarság identitását érintő problémakör egynéhány momentumaival összefüggő véleményemet, tapasztalataimra támaszkodó állásfoglalásomat. Ezeknek a tapasztalatoknak jó része akár a határon inneni, akár a határon túli, vagy az összmagyarság szemszögéből vizsgálva, és már jó néhány örvendetes jelenséggel tarkítva is zömmel még mindig nagyon elgondolkoztató, egy részük sajnos, távlatokban szemlélődve jelentősen negatív jellegű. A kisebbségi magyarságnak, a vezetőiknek azért nap mint nap meg kell küzdeniük a magyarság minden éltető létmomentumának megragadásáért és hasznosításáért. Ilyen vonatkozásban meleg hálával kell megemlékeznem ama kultúrtörténeti szempontból, egyben a magyar-szlovák együttműködésnek, baráti megnyilvánulásának arról az alkalmáról, melynek során Érsekújvárott 1999 tavaszán in memóriám felavatták Tatárik Emilnek, a város egyik legkiemelkedőbb - mondhatni, pedagógus nagymesterének - a szobrát. El nem múló hála és köszönet, társadalmi elismerés illeti meg azért Érsekújvár Város Képviselő Testületét, kiemelve ebben Csanda Endre okleveles mérnök, polgármester úr kimagasló szerepét, valamint a szobrot térítésmentesen megformáló és felállító kiváló szobrászművész, Szilágyi Tibor úr szerepét. Eme három döntő és meghatározó tényező - a képviselő-testület, a mérnök polgármester és a szobrászművész - a vázolt történelmi alkalom megragadásával jelentősen hozzájárult a város nemes hagyományainak bővítéséhez, anyagi, eszmei- politikai légkörének gazdagításához. Legyen hát ezért ez a szobor - létrehozóik kívánsága szerint - egyben a maga helyén, a Tatárik Strandon a szinbóluma a magyar-szlovák együttélésnek és együttműködésnek, mint amilyet Tatárik Emil ilyen irányú fáradhatatlan tevékenysége képviselt és ezzel is követendő példát mutatott a vegyes lakosságú város leendő polgárai számára.