Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Besey László köszöntő szavai a Rákóczi Szövetség gondozásában kezelt BeseyTatárik Ösztöndíj Alap 1995. évi díjazottjai részére odaítélt oklevelek és díjak kiosztása alkalmával a Szövetség 1995. június hó 10-én Budapesten tartott közgyűlésén. Igen Tisztelt Közgyűlés, Elnök Úr, Főtitkár Úr, Hölgyeim és Uraim! Meleg szeretettel és őszinte tisztelettel köszöntöm a díjkiosztó ünnepségünkön a pozsonyi Komensky Egyetem és a Nyitrai Pedagógiai Főiskola díjazottjait, a kíséretükben megjelent dr. László Béla tanár urat, a Rákóczi Szövetség vezetőségét. Tudnivaló, hogy Kelet-Közép-Európa egyik sarkalatos problémája a két világháború utáni elhibázott békeszerződések következményeiként létrejött nemzeti kisebbségek sorsának valamiféle megnyugtató, elfogadható megoldása az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamain belül. A két világháború között én is és felségem is kisebbségi sorsban éltünk DélSzlovákiában. Onnét mint magyar nemzetiségű pedagógusokat 1947-ben családostul Magyarországra telepítettek át. A továbbiakban azután aggódva figyeltük a határainkon túli magyar etnikumok sorsának alakulását. A hivatalos Magyarország az orosz szuronyok árnyékában nem igen tudott a határokon túli magyarság segítségére lenni, sőt még a segítség lehetséges alkalmait is elmulasztotta. Helyette az akkori vezetők a béke kedvéért a felvidéki, erdélyi, és délvidéki magyarok feje felett orosz módra elvtársi-baráti szájcsókkal is igyekeztek ország-világ előtt dokumentálni, hogy köztünk és az utódállamok között nemzetiségi szempontból is minden rendben van. Mi pedig szomorúan tapasztaltuk, hogy ez nem így van. A körülöttünk elburjánzott szélsőséges nacionalista jelenségek arra utaltak, hogy a határainkon túli magyarság anyanyelvével, évezredes kulturális kincseivel együtt szerfelett veszélyeztetett helyzetben van. Ez a veszélyeztetettség intenzitásában némi ingadozást mutat ugyan, de ma is fennáll, úgylehet még erősödik is. Segítségre van tehát szükség az anyaország részéről. Hosszú évszázadokon át felhalmozott nemzetfenntartó kulturális kincsről lévén szó, elsősorban az anyanyelvről, kulturális jellegű anyagi és erkölcsi segítségnyújtásról kell gondoskodnunk. Ennek az elképzelésnek a jegyében született meg feleségemmel egyetértésben az a gondolatunk, hogy anyagi lehetőségeinkhez mérten a Rákóczi Szövetség keretein belül járuljunk hozzá a szlovákiai magyar tanító- és tanárképzés előmozdításához, mert a felvidéki magyarság identitásának és történelmi tudatának megőrzéséhez, fejlesztéséhez megfelelően képzett újabb és újabb pedagógusokra van szüksége. A vezérgondolatunk tehát az volt, hogy ne hagyjuk elveszíteni kulturális nagyhatalmi helyzetünket az egyetemes emberi kultúra keretein belül a határainkon túli magyarság soraiban sem. Ugyanis számarányunkhoz képest mi a világban elfoglalt helyünk szerint nemcsak sportnagyhatalom vagyunk, hanem egyéb tekintetben is, úgymint a zenében, a tudomány egyes ágazataiban és a csodálatosan szép, roppant gazdag szókincsű, színes és fordulatos magyar anyanyelvünk tekintetében is. Őrzők, vigyázzatok a strázsán - írta Ady Endre. Önök, kedves leendő felvidéki kollégáim, a szó legnemesebb értelmében őrzői, vigyázói lesznek ennek a mi féltve őrzött anyanyelvünknek és kulturális kincseinknek Párkányban éppen úgy, mint Szlovákia bármely más pontján a szlovák nép nemes hagyományainak és tiszteletet érdemlő törekvéseinek az egyidejű elismerése mellett. Természetesen a kölcsönösség jegyében.