Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

- Ez a Megyei Nemzeti Tanács utódjának, a hét tagú operatív bizottságának határozata - mondta Horváth Endre, a bizottság elnöke. Kértem, hogy mindezt adják meg írásban a Megyei Tanács Munkástanácsához címezve. Ezt azonnal meg is csinálták. Furcsa helyzet alakult itt ki. Az operatív bizottság nem rendelkezett megyei határkörrel, tehát nem volt a Megyei Tanácsnak felettes szerve. Ez már felmerült Újvárosban is a Megyei Munkástanács ülésén. Az volt azonban az állásfoglalás, hogy a szélső baloldaliak "elbocsátására" tulajdonképpen a felhívást Tatabányáról kaptuk, amit a mi Munkástanácsunk átmeneti szabadságolásra redukált. Ha tehát ez a bizottság az előző forradalmi szervezet valamiféle utóda, döntsön ő ezekben a személyi ügyekben. Annál is inkább, mert az oroszokkal való megegyezés alapján jött létre. Az is figyelemre méltó tényező volt, hogy a bizottsági tagok összetételének számaránya a jobb- és baloldalt illetően 4:3 hoz volt ugyan a forradalom híveinek és képviselőinek javára, de három kommunista vezető káder mégiscsak tagja volt a bizottságnak, és ők is helyeselték Schiller felmentését. Ezt igazolja Kőhegyi nyilatkozata is. Az elbocsátásokért, tulajdonképpen a szabadságolásokért, főleg pedig Schiller István vb-elnök félretételéért a megtorlás során a párt, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság mégis egyedül csak a forradalmi szárnyat vonta felelősségre. A baloldal felelősségét szépen elhallgatták, az ő szerepüket egyszerűen letagadták. El kell csak olvasni Kőhegyi Jánosnak, a Tatabányai Városi Tanács elnökének a jelentését a forradalmi napok alatti tevékenységéről. Nagyon hasonlított ez Kádár János eljárásához, aki a magyar nép megmozdulását a kommunisták vezette "népünk dicsőséges felkelésének" nevezte, majd pár nap múlva ezt a kommunisták által vezetett dicsőséges felkelést ő maga, mint kommunista orvul hátba támadta, és véresen megtorolta. A Schiller István vb-elnök leváltásáról szóló dokumentumot én azután Dr. Ötvös jelenlétében átadtam Dr. Horváth Józsefnek, aki viszont úgy döntött, hogy azt meg sem mutatja Schillernek. Schiller meg is maradt az elnöki posztján, a Munkástanácsot pedig feloszlatta. A tanácsi dolgozók egy része november 5. után már bement a hivatalba, de inkább csak azok, akik Tatabányán laktak, vagy valamilyen közlekedési eszközzel be tudtak menni. Egyrészt nem volt rendszeres közlekedés, másrészt féltek is a dolgozók a bizonytalan utazástól, nem lehetett tudni az orosz csapatok Budapesten kívüli hollétéről. Annyit mindenki tudott, hogy Budapesten súlyos harcok folytak. Nem volt ugyan összefüggő szervezett ellenállás az oroszok támadásával szemben, de egyes szórvány ellenállási gócok oda-odapörköltek az oroszoknak, akik aztán sokszoros túlerővel össze-vissza lövöldöztek, a lakosság legkisebb mozgására is géppisztolysorozatokkal, tankágyúk tüzével reagáltak. Ugyan rövid időn belül bevették a fővárost, eluralták a laktanyákat, fontos központokat, épületeket Budapest egész területén, de nem lehetett tudni, merre, hol jelennek meg a vidéken is. Ezért aztán ezekben a kritikus napokban a dolgozók zöme távolmaradt a munkahelyétől. November 8-a után A Megyei Tanácshoz történt visszahívásom után csak nagyon lassan indult meg a szakosztályok tevékenysége. Igen hiányos létszámmal dolgoztak, sok volt az üresjárat, hallgattuk a budapesti és természetesen a Szabad Európa Rádió híradásait, és egyéb idegen adókat, latolgattuk az eshetőségeket. Javarészt az idegen rádióadók útján eléggé pontos értesüléseink voltak Budapest november 4-i helyzetéről, az ott lezajlott eseményekről és arról is, miként csalták tőrbe