Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
Aztán, hogy mi volt ebből az igazság, ki tudná ezt megmondani? Én mindenesetre felajánlottam a Megyei Munkástanácsnak a lemondásomat, amit azonban eleve nem fogadtak el. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a lemondásom indokolatlan megfutamodás volna pont egy ilyen ember elhamarkodott véleménye nyomán, akinek valószínűleg fogalma sincs arról, mit tettem én az elmúlt évek során a megye asztalára. A lényeg, hogy a Munkástanács egységesen komolytalannak, sőt nevetségesnek ítélte meg Keszeg eljárását, és megbízta az elnököt, hogy Komáromban tiltakozzék ellene. Szombat volt, november 3-a, nehéz napok voltak mögöttünk, de már felcsillantak a remények - hiszen úgy nézett ki -, hogy győzött a magyar forradalom. Nagy Imre állott a kormány élén, akit az ország népe elfogadott és megbízott benne, a szovjet csapatok kivonultak Budapestről, a kormány felmondta a Varsói Szerződést és kinyilvánította Magyarország semlegességét. Úgy nézett ki, hogy hétfőn az egész országban újra belendül az élet, országszerte újra beindul a munka a gyárakban, bányákban, üzemekben, kinyílnak az iskolák kapui, megindul a közlekedés, megkezdődik a károk helyreállítása. Lázban égett az egész ország. Ugyanakkor mindezt beárnyékolták azok a hírek, amelyek Kelet-Magyarországból jutottak el hozzánk, hogy Csapon keresztül újabb orosz csapatok özönlenek be az országba. A mi Munkástanácsunk úgy döntött, hogy vasárnap pihenőnapot tart, és hétfőn, november 5-én folytatja a munkáját. Vasárnapra hazaígérkeztem, ezért kértem az elnököt, engedélyezze számomra gépkocsi igénybevételét. Ez megtörtént. Estefelé, mint általában, átmentem a helyettesemékhez, Mészáros Zoltánékhoz. Szerettem hozzájuk eljárni, különösen ha nehéz napunk adódott a hivatalban, vagy azon kívül. Higgadt, meggondolt, bölcs és művelt emberek voltak mind a férj, mind a felesége. Zoltán magyar-latin-orosz szakos, felesége, Vereckei Sarolta matematikafizika szakos középiskolai tanár volt. Gyermekük nem született, így minden szabadidejüket műveltségük állandó gyarapítására fordították, rengeteget olvastak. Vacsora közben a leggyakrabban a napi sajtó cikkeit, főleg azonban az Irodalmi Újságban megjelent irodalmi termékeket boncolgattuk. No és természetesen meghánytuk-vetettük a tanügyigazgatás problémáit. Ezúttal, november hó 3-án este azonban nem az irodalmi termékekről, még csak nem is a Petőfi Kör tevékenységéről beszélgettünk, hanem azt elmúlt néhány nap, főleg a mai nap eseményeiről, s a forradalom esélyeit latolgattuk. Azzal búcsúztunk el, hogy itt még sok minden történhet, amíg a szovjet megszálló csapatok az országban vannak. Márpedig nem úgy néz ki a helyzet, mintha kifelé özönlenének, hanem fordítva. Ez pedig szerfelett elgondolkodtató valami. Az orosz csapatok beavatkozása, a forradalom eltiprása Másnap, november 4-én hajnalban az ország népe roppant sajnálatos eseményre ébredt. Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke rádión bejelentette, hogy a szovjet csapatok megindultak Budapest ellen azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megdöntsék Nagy Imre kormányát, felszámolják a forradalmi erőket, és visszaállítsák Magyarországon a pártállamot. Jómagam reggel 6 óra körül értesültem a budapesti eseményekről. Sürgősen rendbe hoztam magam, bementem a hivatalba, hogy a gépkocsivezetőt előkerítsem. Megjelent ott Bárdos Lipót is a feleségével, és arra kértek, hogy Szomoron keresztül menjek Esztergomba, vigyem őket is haza szomori otthonukba. így is történt.
