Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
Volt nálam néhány forint, kivettem a zsebemből és mondtam neki, hogy mi Magyarországról vagyunk, fogadja el tőlünk ezt a pár forintot, és ossza szét az unokái között, biztosan megörülnek a magyar pénznek. - Miféle magyar pénznek? Hát ott is rubel van, hiszen a maguk országát kétszer is elfoglaltuk - mondta az öreg halász - most már ott is az oroszok uralkodnak. De térjünk vissza a történelmi eseményekhez. 1953-ig Sztálin nevében sok minden történt Magyarországon. Nép- és nemzetellenes cselekmények, koncepciós perek, a társadalom osztályokra, csoportokra, rétegekre való bontása (munkásosztály, parasztság - rétegezve -, haladó értelmiség, egyebek, osztályidegenek), kitelepítés, embereknek az itthoni és a Szovjetunióban lévő koncentrációs táborokba történő szállítása, a parasztságnak termelőszövetkezetekbe való erőszakos beszervezése, stb. Ez utóbbival kapcsolatban eszembe jut egy akkoriban hitelesnek mondott kis történet. Hazajött szabadságra az egyik parasztgazdának a katona fia, és mondja az apjának: - Hallom idesapám, hogy mégis belépett a tsz-be, pedig azt ígérte, hogy soha a büdös életben be nem lép a "kolhozba". - Úgy is volt fiam - mondta az apa -, jöttek, agitáltak, de nem léptem be. Aztán megint jöttek, agitáltak, még meg is fenyegettek. Megint nem léptem be. De aztán jött az ankét. - Miféle ankét? - kérdezte a fiú. - Bevittek a tanácsházára -. felelte az apa -, és ankét pofont kaptam, úgy összepüföltek, hogy nem volt mese. így aztán aláírtam. Az ilyesfélét a párt azzal igyekezett magyarázni, hogy a parasztság tudatilag elmaradott, szükség van a parasztság tudatának fejlesztésére, ill. annak elősegítésére, a megfelelő agitációra. Tény, hogy elég gyakran alkalmazták a parasztság ilyen, sőt még ennél drasztikusabb "megsegítését, tudatának fejlesztését." Az 1953. év azután bizonyos fordulatot hozott a szocializmus építésében. Meghalt Sztálin, és a sztálini szélsőségek ellenzői egymás után emelték fel szavukat a szélsőséges baloldali elhajlások, a sztálinizmus ellen. Az eddig szunnyadozó, gyakran brutálisan elnyomott szenvedélyek lassan-lassan a felszínre kívánkoztak. Még az ilyen egyszerű, humoros megnyilatkozások is erre vallanak, mint amilyen Esztergomban a Hősök terei Hegedűs kocsma falára ragasztott plakát-fényképek közül Sztálin halála után a képe alá odaírt magyar nótaszöveg volt. Lenin képe alatt a hivatalos szöveg ez volt: "Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog." Sztálin képe alá pedig valaki jól láthatóan odavéste: "Volt, nincs, fene bánja." Nálunk Nagy Imre bátor, elszánt és a népakaratra támaszkodó fellépése 1953-ban már a sztálinizmus bukásának előjeleit tükrözte. Nem mintha különösebb jelentősége volna, de ha a kommunizmus perspektíváiról esik szó, mindig eszembe jut egy pozsonyi diákkoromhoz kötődő epizód. Még 1932-ben történt, hogy Imre bátyám Prágába menet közben a barátjával, volt osztály- és évfolyamtársával, Kenderesi Bélával egyetemi tanulmányai folytatása céljából átutazott Pozsonyon. Ott néhány órás találkozót szerveztek meg a volt lévai gimnáziumi osztálytársaikkal, és erre engem is meghívtak. Vagy tízen jöttünk össze egy Mária utcai kisvendéglőben. Én, a végzős középiskolai tanuló csak hallgattam a pozsonyi, brünni és prágai egyetemi hallgatók magas röptű vitatkozásait, megállapításait a világ helyzetéről, a kapitalizmusról, a kommunizmusról, a különböző elméletekről, mozgalmakról. A társaságnak több, mint a fele baloldalinak, ketten kimondottan kommunistának vallották magukat. Egyikük szenvedélyesen emlegette a kommunizmus nagyszerű perspektíváit. Erre Kenderesi Béla szerfelett bepörgött, és nagyon határozottan kijelentette:
