Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
véglegesen lezárult, Besey László megyei osztályvezető mind erkölcsi, mind anyagi szempontból a közbeeső tényezők és egyben Németh Péter részéről is elégtételben részesült - mondta Gonda elvtárs. Három nap múlva újra hívattak a megyei tanács titkárságára. Ott Dr. Lányi László a megye főügyésze Pásztor József vb-titkár jelenlétében közölte velem, hogy részt vett a Megyei Pártbizottság vb-ülésén, ahol a Németh Péter ügy is napirendre került. Ott az a határozat született, hogy Besey László megyei osztályvezető sérelmét sürgősen orvosolni kell, és ilyen tekintetben a megye főügyésze tegye meg a szükséges intézkedéseket. Azt is közölte velem a főügyész, hogy ugyanakkor Czifra "elvtársat" önkényes intézkedéséért, amely szerint Németh Péter tartozásából az eddig levont 600 Ft összeget visszafizettette, a Pártbizottság megrovásban részesítette, ő pedig önkritikát gyakorolt. Dr. Lányi László főügyész kért engem, hogy a szükséges intézkedések megtétele érdekében a Németh Péter üggyel kapcsolatos minden írásomat küldjem el az esztergomi hivatalába, hogy a kérdést most már rövid úton elintézhessék. Én a kért iratokat már másnap megküldtem. A továbbiakat már feleslegesnek tartom részletezni, röviden csak a következőket kívánom a történtekhez hűen elmondani.: Az eljárást a megyei főügyész elindította. Engem a főügyészi hivatalban két alkalommal kihallgattak, és közölték velem, hogy teljes mértékben igazam van. Ennek alapján a dorogi járási ügyész írásos utasítást kapott az ügy elintézésére. A járási ügyész átírt a Dorog Járási Tanács VB pénzügyi osztályára, ez utóbbi szakosztály utasította Tát község adóügyi megbízottját a követelés behajtására. Emellett a Dorog Járási Tanács VB pénzügyi osztályának az utasítása téves volt, mert 1183 Ft helyett 183 Ft követelés behajtására adott utasítást. Németh Péter még ezt sem volt hajlandó kifizetni, ellenben a spanyolországi partizánkodására hivatkozva ismételten megfenyegette a községi tanács illetékes dolgozóját és a régi bevált "nótájával" újra elindult a pártbizottságok felé, kezdve a MDP Dorogi Járási Bizottságával, hogy megvédje az általam megnövelt "nemzeti ajándékát". Folytatódott tehát az évek óta tartó huzavona, a rágalmak, a fenyegetőzések sorozata. Az MDP Dorogi Járási Bizottsága megkeresett engem, megállapította, hogy Németh Péternek a velem szemben felhozott rágalmai alaptalanok, ezt közölték is vele és figyelmeztették, hogy hagyja abba a további áskálódásait, inkább fizesse ki a tartozását. Állítólag azt válaszolta Németh Péter, hogy a nemzeti ajándékot nem szokás megfizetni. Én ezek után azzal zártam le magamban az egész ügyet, hogy nincs értelme eme szövevény további folytatásának. Az üggyel foglalkozó valamennyi hatóság és társadalmi fórum világosan látta és elismerte az én igazságomat, minden intézkedés végül is Tát község Tanácsánál kötött ki, mint amely szerv illetékes Németh Pétert megrendszabályozni. Nekik azonban nem volt fegyverük, Németh Péternek viszont igen, amivel adott esetben jól tudott fenyegetőzni. A legsúlyosabb hibát Dömös alispán követte le, amikor ezt az egész folyamatot felelőtlenül útnak indította, és vele annyi munkát ésl kárt, bizalmatlanságot, feszültséget okozott. Emellett el nem tudom képzelni, hogy az üggyel foglalkozó állami és társadalmi szervezetek valamelyike - és ez utóbbiaknál elsősorban a pártbizottságokra gondolok ha valóban akarta volna, ne tudta volna a dolgot időben megnyugtatóan lezárni Németh Péter agresszív magatartása ellenére is. Előbb-utóbb az évek során minden beavatott tényező előtt a napnál is világosabbá vált, hogy mi itt az igazság. Egyszerűen