Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

fejlődését. Kétségtelen tényként kell megállapítanunk, hogy Bény község kulturális felfejlődésének kezdete - és sürgősen hozzáteszem, hogy a csúcsa is - elsődlegesen Horváth Dezső és tantestületének munkásságához fűződik. És hogy ez a felfejlődés még távlatokban is milyen mélységeket tükröz, milyen mélyen tudott hatni, bizonyítja az a tény, hogy a II. világháború után át tudta vészelni a szélsőséges csehszlovák nacionalista nemzettipró törekvések hullámait. Bény község jelenleg is a hét szomszédos kurtaszoknyás falu sajátosan magyar népi kulturális megmozdulásainak az élén menetel Csókás Ferenc volt tanítványunk vezetésével, a falu önkormányzata képviselőtestületének és a község egész lakosságának támogatása és aktív részvétele mellett. Emellé még hozzá kell tennünk, hogy Horváth Dezső a tehetségét Esztergomban úgy is, mint köztisztviselő, úgy is mint pedagógus tovább gyümölcsöztette. Nem véletlen az sem, hogy az 56-os forradalom idején a Városi Nemzeti Bizottság a sorai közé választotta. Ismerkedés Bény lakosságával A magam bényi tevékenységével kapcsolatban el kell mondanom, hogy a tanítás napi feladatainak elvégzése mellett siettem megismerkedni a tanulók szüleivel, otthoni környezetükkel. Ez nagy segítségemre volt a tanulókkal való egyéni bánásmód kialakításában. Ennek kapcsán bejáratos lettem a parasztházakhoz, megismerkedtem a családok életvitelével, szokásaikkal. Horváth Dezső igazgató mellett folytatott kulturális tevékenységem során néhány hónapon belül belenőttem magam a falu vérkeringésébe. Már az első évben mind sűrűbben hívtak meg egy kis vasárnap délutáni elbeszélgetésre, jó savanyú bényi borral megöntözött liba-, vagy kacsapecsenyére, lakodalmakba. Megismertem a bényi lakodalmas szokásokat, a vőfélyek vendéghívó mondókáit vagy például az új menyecske fogadásának ceremóniáit. Az újdonsült asszonynak az új otthonába való belépése előtt seprűt adtak a kezébe, hogy dolgos asszony legyen. A házba való belépéskor bele kellett néznie a nyitott kéménybe, hogy feketeszemű fia szülessen. A lakodalmi vacsora, a hajnalig tartó táncos-énekes mulatozás és menyasszonytánc után virradatkor tüzet raktak az udvaron. Következett a hajnal-tüze tánc. Az új asszonynak át kellett ugrálnia a lángokat, hogy tűzről pattant menyecske legyen. A különböző egyéb családi és vallási ünnepekhez is kapcsolódtak különféle népszokások, ugyanígy a földmüveléshez, például az aratáshoz, a szürethez stb. Mesélték nekem, hogy milyen nagy esemény volt valamikor Bényben a kántorválasztás. így volt ez még a húszas években is, amikor Újlaki Ernő bácsi, a régi igazgató-kántortanító fia pályázott a nyugdíjba vonult édesapja helyére. A falu két pártra szakadt, az egyik Újlaki Lászlót akarta, a másik egy Nyitrai nevü pályázót. Egymást érték a kocsmai verekedések, az éjszakai gyújtogatások. Égtek a kazlak. Végül az egyházi hatóság mind a két pályázót kizárta, és egy eddig teljesen ismeretlen, Ernszt nevezetű kolléga lett a kántor. Állítólag rideg ember volt, nem tudott Bényben népszerűvé válni, így aztán egy-két év után elment a faluból. Nyitranagykéren volt aztán igazgató-kántortanító. Ernszt Rezső távozása után néhány pályázó mellett Horváth Dezső is megjelent a választáson, akinek éneke egyből meghódította a zsúfolásig megtelt templom hívő népét, természetesen az iskolaszék tagjait is. Azt is sokáig emlegették a bényiek, hogy amikor az énekpróba után Dezső kollégám kijött a templomból, az egyik kalocsnija beragadt a sárba, lejött a lábáról. Ő meg erre megjegyezte, hogy milyen marasztaló ez