Vörös Béla 1899-1999 Emlékkönyv (Esztergom, 1999)

OLVASÓKÖNYV A TÁJÉKOZÓDÁSHOZ - Vörös Béla levele Dévényi Ivánhoz (1970)

Sèvres, le 10 Décembre 1970 Kedves Barátom, Lapját és a sok jókívánatait nagyon köszönöm úgy a születésnapomra, valamint az eljövendő évre, amit maguk­nak is tiszta szívből kívánok. Németh Lajostól a szöveg másolatát megkaptam, de se a magáét, sem a Galambosét még nem kaptam meg, pedig kértem a Corvinát arra, hogy küldjék el, hogy a munka most már minél gyorsabban menjen. Igaz, az itteni könyveladásra nemigen számíthatok, mert az érdeklődés az ábrázoló művészet iránt nagyon kevés lett. A kiállításokon nem adnak el semmit, eladni csak privátim lehet, tehát ez hamar kimeríthető lehetőség. Jelen­leg Caen-be van hét szobrom kiállítva és januárban hat szobrom lesz kiállítva a „Surindépendants" kiállításon, ahol minden évben ki szoktam állítani. Az egyik levelében említette azt, hogy jóbarátja magá­nak az esztergomi Balassi Bálint Múzeum igazgatója. Tehát megköszönném, ha megkérdezné tőle azt, hogy ha­zaszállították-e a Valentina Tereskova-emlékműtervet. Mert a Szépművészeti Múzeum igazgatójától, valamint Pécsről nagyon kedves levélben köszönték és küldték el az iktató [leltári?] számot. Azonkívül az érdekel főképp, hogy az az ajánlatom, amelyet már magán keresztül is megtet­tem, érdekli-e a szülővárosomat, hogyha ráhagynám a munkásságom java részét, ami 22 éves korom óta a saját kollekciómat képezi. Ez a kollekció állna vagy kb. 100 darabból, szobrokból, plakettekből és rajzokból, ha erre a célra kiállító helyiséggel rendelkeznének. Ha érdekelné őket, akkor ennek az anyagnak a fényképei kb. a Corviná­nál megtekinthetők, de ha nem érdekli, akkor is megkö­szönném, ha ezt őszintén megírnák nekem, hogy tudjam, mielőtt itt engem a pécsi múzeum igazgatója fölkeres,

Next

/
Oldalképek
Tartalom