Wagner János: Hoffmann-Wagner: Magyarország virágos növényei (Budapest, 1902)
Előszó - Tájékoztató - A növény testrészei
X Tájékoztató. X Vannak még olyan növények is, melyeknek csak a száruk alsó része fásodik meg és marad meg évről-évre, ellenben az egyéves bajtások majd teljes egészükben elpusztulnak : ezek a félcserjék. Fás növényeink legnagyobb része leveleit őszszel lehullatja és csak kis része tartja meg télen át is; az előbbiek a lombhullatók, az utóbbiak az örökzöldek. A gyökér. A gyökér rendszerint a növény földbeli része. Vannak azonban vizi, légbeli, sőt olyan gyökerek is, a melyek más növénynek, az úgynevezett gazdanövénynek a testébe bocsátkoznak ; ezek a tulajdonképeni szívók., A gyökér rendszerint lefelé nő. Ha a növény gyökere idősebb korában is a szár folytatásába esik. fögyökérnek mondjuk (minden fás és kórós növény: libatop, oroszlánszáj, stb.); a belőle kiinduló vékonyabb gyökereket elsőrendű, az elsőrendüekből növőket másodrendű gyökérágaknak, a végső, hajszálszerű ágakat pedig gyökérrostoknak nevezzük. Ha a gyökér főága fejlődésében elmarad, elcsenevészedik, vagy elpusztul és a szár tövéből egyenlő vastag gyökerek, az úgynevezett mellékgyökerek (járulékos gyökerek) nőnek, bojtos vagy rostos gyökérzetről beszélünk (minden pázsitfű, hagymás növény gyökérzete, például 63., 205. kép). Ilyen mellékgyökerek a szár bármely részéből is eredhetnek. Különleges feladatot teljesítenek a borostyán szárából fejlődő mellékgyökerek az ú. n. kapaszkodó gyökerek. Ügy a fő-, mint a mellék- vagy rostos / gyökerek bizonyos fajokon megvastagodnak. így a főgyökér lehet karógyökér (murok), vagy répaalakú (czékla) ; a mellékgyökerekből pedig különböző alakú (kolonczos, répás, mogyorós) gumós gyökerek fejlődnek (290. kép). Gumós például a georgina mellékgyökere. A hüvelyesek gyökerén apró, gumószerű daganatok vannak. Érdekesek a kosborfélék gumói (491—9. kép). Ezek több húsos, rostos gyökér összeolvadásából keletkeznek, csúcsukon azonban mindig rügyet viselnek és így részben szárból is állanak. A szár. A száron mindig levelek (bármily apró pikkelyekké is csökevényesedtek), rügyek, vagy levelek vagy ripacsaik találhatók. A szárnak azt a helyét, a hol a levelek állnak: csomónak, ha dagadt, bütyöknek nevezzük; a csomók vagy bütykök között fekvő szárrészt szártagnak mondjuk. A szár rendszerint légbeli (esetleg vízbeli), de lehet földbeli is. A földbeli szár töke (gyökértörzs, rhizoma), mely lehet hűsos, fej-, buzogány-, hengeralakú ; rendszerint vízszintesen vagy ferdén fekszik a földben és számos mellékgyokeret fejleszt (sülyfű). Ezzel telel ki az évelő növények legtöbbje. A vékony és messzire kúszó és végén földfeletti hajtást fejlesztő, gyakran ízeit tőke-ág neve: taraczk (29. kép), mely különösen a pázsitfüveken fordul elő ; — gumó, ha gömbölyű vagy szabálytalanul van megvastagodva, húsos, esetleg kissé fás és felszínén csökevényes, a gumó szárrészéhez képest igen apró pikkelylevelek hónaljában riigyeket fejleszt (burgonya); hagyma, ha szára rövid kúpot vagy tányért, úgynevezett tönköt képez, mely alsó részében bojtos gyökereket, felső részében pikkelyeket visel. Ha a külső hagymapikkelyek szárazak, hártyásak és a belső húsos pikkelyeket beburkolják: burkolt hagymáról beszélünk (vörös hagyma); a csupasz hagyma pikkelyei mind húsosak és egyenlők (fehér liliom). A pikkelyek hónaljában fejlődő rügyeket fiókhagymáknak nevezzük. Ha a tönk igen nagy és kevés pikkely fedi, hagymagumó a neve (őszi kikerics). A légbeli szár lehet fatörzs, ha fás, alsó részében ágatlan és felső, koronát alkotó részében évről évre új leveles ágakat fejleszt (ákáczfa); lágy szár, ha fűnemű és csak egyszer érlel magot (árvacsalán); ha részben megfásodik és az idő viszontagságainak hosszabb ideig ellenáll, kórónak hívjuk (dohány); — fü-, vagy szalmaszár, ha bütykös és szártagjai csaknem kivétel nélkül üresek (minden pázsitfű); végre tőkocsány, ha lomblevelei nincsenek és csúcsán virágot avagy virágzatot hord. Irányára nézve lehet a szár merőleges (napraforgó), emelkedő vagy felegyenesedő, mikor töve a földön fekszik, a csúcsa pedig és az ágak felemelkednek (piros árvacsalán), heverő vagy hasaló, avagy lecsepült, ha egész hosszában a földön fekszik (dinnye) ; a heverő szár gyakran gyökerezd is. Felfutó, mikor csavarodva más növények szára körül tekerődzik (komló), kapaszkodó, mikor kacsokkal, vagy légbeli gyökerekkel fák törzsén, falon felkúszik (szőlő, borsó, borostyán . . .). A kevés-levelű, karcsú hajtások, melyek a szár tövéből eredve gyakran jelentékeny távolságba nőnek, hosszú szártagúak és hegyükön meggyökeezve új növényeket fejlesztenek, indák (szamócza). A szár lehet hengeres, 4 — 3 oldalú, 3—4 szögletű, két és több élű; barázdált, rovátkolt, karczolt, sima. Bizonyos növényeken átformálódhatik. Végzi pl. a levelek hivatását és olyankor nemcsak zöld színt ölt, hanem alakja is gyakran levélszerű. A nyúlárnyék ágacskái pl. tűleveleknek látszanak; a csudabogyó ágai pedig tojásdad levélalakot öltenek. Kacscsá módosulhat (szőlő), tövissé (gledicsia) sőt gyökérszerűvé is módosulhat és helyettesíti a gyökeret pl. a kláristövön. A levél. A növények levelei különböző munka vagy feladat végezésére hivatvák. A legtöbb esetben valamely részök kiterült lemez, melylyel a levegőből felveszik a gázalakú széndioxidot és zöld festékük (a klorofil) segélyével czukrot, keményítőt,
