Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 29. - A Bakonyvidék és a Balaton-medence szitakötő-faunája (Insecta, Odonata) (Zirc, 2005)

A terület természeti földrajza

A TERÜLET TERMÉSZETI FÖLDRAJZA A Bakonyvidék természetföldrajzi értelemben a Dunántúli-középhegység legjelentősebb, mintegy 4000 km

2 kiterjedésű középtája. Délen és délkeleten a Balaton és a Mezőföld, keleten a Móri-árok, északon és északkeleten az Igmánd-Kisbéri-medence, nyugaton és északnyugaton a Kisalföld határolja. A Balaton-medence a Dél-Dunántúli-dombvidék részét képezi. A területnek a szitakötők szempontjából kutatott részei a Balaton-mellék, a Tapolcai-medence, a KisBalaton-medence és a Nagy-berek. A vizsgált terület természetföldrajzi tájfelosztása kisebb-nagyobb változásokon ment át az idők folyamán. A korábbi klasszikus felosztásokhoz képest (BULLA 1962, PÉCSI SOMOGYI 1967), újabb kutatási eredmények jelennek meg JUHÁSZ (1975), MAROSI SOMOGYI (1990), valamint DÉVAI et al. (1992) munkáiban. Az utóbbi hidrobiológia alapokra épül, a vízhez kötődő állatcsoportok (pl. szitakötők) ökológiai igényeit is jobban figyelembe veszi. Az alábbi, a hagyományos tájfelosztás alapján összeállított vázlatos térkép, elsősorban a nagyobb tájegységeket tartalmazza. Ezek alapján hasonlítjuk össze a Bakonyvidék és a Balaton-medence szitakötő faunáját. 2. ábra: A Bakonyvidék és a Balaton-medence környékének vázlatos természetföldrajzi tájfelosztása