Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 29. - A Bakonyvidék és a Balaton-medence szitakötő-faunája (Insecta, Odonata) (Zirc, 2005)

A fajok jegyzéke a gyűjtési adatokkal - Faunisztikai adatok

Bakonyvidék: Lárva: Gella-patak: 1998.09.23., 2, TS - Szarvaskúti-csermely: 2000.05.27., 1, TS. Imágó: Szarvaskút: 2000.05.27., ld", TS - Veszprémi-út: 1997.06.20., ld", DGY. Cordulegaster bidentatus bidentatus SELYS-LONGCHAMPS, 1843 - Hegyi szitakötő A hegyi szitakötő DÉVAI (1976) szerint valószínűleg adriatomediterrán faunaelem, de a Cordulegaster fajok elterjedésében még sok a bizonytalanság. Biztosan ehhez a fajhoz tartozó példányokat eddig valószínűleg csak Közép-Európa hegyvidékein gyűjtöttek. Magyarországi lelőhelyei még pontos feltérképezésre várnak. Egyelőre szórványos előfordulású (I.) fajként tartjuk számon. A Bakony szempontjából különösen nagy természeti értéket képviselő hegyi szitakötő a Vörös könyvben is szereplő védett faj, eszmei értéke 10 000 Ft. A Bakonyvidéken eddig csak az Északi- és a Déli-Bakonyból ismerjük kevés lelőhelyét (56. ábra). A feltehetően akár 4-5 évig fejlődő lárva élőhelyéül szolgáló kisvízfolyások, ezek forrása és környezete egyaránt fokozott védelemre szorulnának. A tenyészőhely vize rendszerint olyan sekély, hogy a hálót nem vagy alig lehet belemeríteni. A populáció az összes ismert lelőhelyén nagyon kicsi. A lárvasűrűséget mind a sekély víz, mind az alacsony egyedszám miatt nehéz felmérni. Az imágók rajzását sem könnyű nyomon követni. Az állományfelmérés alapjául elsősorban a lárvabőrök (exuvium) szolgálnak. Ezek jelentős részét viszonylag könnyű felfedezni, mivel rendszerint a kisvízfolyás partján vagy attól legfeljebb egy-két méternyire (kivételesen kissé távolabb) növő fákon, ritkábban cserjéken, olykor magasabb lágyszárú növényeken (pl. acsalapu) találhatók. A vizet elhagyó lárva az átalakuláshoz biztos megkapaszkodásra alkalmas helyet keres. Feltételezhetően ennek tudható be, hogy főleg a sima bükk törzseken gyakran 4-5 méter magasra mászik. Ha addig sem talál ágat vagy egyéb alkalmas kiemelkedést, akkor erős karmaival a csaknem sima törzsön is rögzíti magát. Ennél magasabban eddig nem sikerült lárvabőrt találni. Előfordultak lárvabőrök gyertyán, juhar, bükk, fűz és hárs levelén, csíkos kecskerágó ágán, vékony faágakon (pl. lucfenyőn is). Nem egyszer 3-4 lárvabőr is felfedezhető ugyanazon a fatörzsön. 2005-ben, a viszonylag sok lárvabőr ellenére, feltűnően kevés imágó repült. A lárvabőrök között több olyan volt, melynek hátán már felrepedt a bőr és megindult a kibújás, de az imágó a folyamat kezdeti szakaszában elpusztult. Kivételesen olyan eset is előfordult, hogy az imágó a fejét és az első pár lábát nem tudta kiszabadítani a lárva bőréből. A bőre már teljesen megszilárdult és jellemző színe is kialakult, ebben az állapotban valószínűleg már több napja élt. Fejének a lárvabőrtől való megszabadítására irányuló próbálkozás nem járt eredménnyel. A mészkőhegységben élő lárvák testét gyakran vastagon borítja a vízből kivált és a bőrükre rakódott mész. Ez a jelenség elsősorban a levedlett lárvabőrön figyelhető meg, melynek többnyire csak a szemei és a rágói maradnak mentesek a mészkéregtől. Irodalmi adatok: 23, 26, 27, 31, 38, 41, 51, 53 (I. táblázat).