Ádám László: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 28. - A Bakony és a Vértes holyvafaunája (Coleoptera: Staphylinidae) (Zirc, 2004)
Állatföldrajzi felosztás
A Déli-Bakony alacsonyabb, dombsági jellegű délnyugati peremvidékeinek faunája lényegesen nem különbözik a Balaton-felvidékétől, illetve a Keszthelyi-hegységétől, ez a terület tehát a Balaton vidékének faunajárásához sorolható. Ezzel szemben nagyobb részének, magasabb, hegyvidéki jellegű északkeleti területeinek faunája - jellemzőbb hűvösség- és nedvességkedvelő elemeit, illetve ezek viszonylagos gyakoriságáttekintve - a környező alacsonyabb tájakétól már számottevően különbözik. A Déli-Bakony hegyvidékén a meleg- és szárazságkedvelő fajok szerepe kisebb (a hűvösség- és nedvességkedvelőké viszont nagyobb), mint a Balaton-felvidéken és a Keszthelyi-hegységben, de valamelyest nagyobb (illetve kisebb), mint az Eszaki-Bakonyban. Összességében ennek a területnek a holyvafaunája az Eszaki-Bakonyéhoz hasonló. Az Eszaki-Bakony önállóságát - állatföldrajzi szempontból - leginkább azoknak a meleg- és szárazságkedvelő fajoknak a viszonylagos ritkasága indokolhatja, amelyek területén már csak gyéren, illetve helyhez kötötten fordulnak elő. Ugyanakkor a Bakonyban ezen a tájon a legnagyobb a hűvösség- és nedvességkedvelő hegyvidéki elemek aránya. A terület holyvafaunája mindazonáltal nem különbözik jelentősen a Déli- és a Keleti-Bakonyétól, illetve a Vértesétől. A Keleti-Bakony helyzete faunisztikai szempontból a Déli-Bakony hegyvidékéhez hasonló. Déli lejtőin, illetve alacsonyabb, dombsági jellegű peremvidékein jellemzőbbek a meleg- és szárazságkedvelő elemek, a magasabb, zárt erdőkkel borított régiókban azonban megtalálhatók az Eszaki-Bakony jellemző hegyvidéki fajai is. Ezek viszont itt kevésbé elterjedtek - inkább helyhez kötöttek (pl. mélyen bevágódott völgyekben, szurdokokban fordulnak elő) -, és kevésbé gyakoriak, mint az Eszaki-Bakonyban. A mennyiségi viszonyok tekintetében a Keleti-Bakony holyvafaunája leginkább az Eszaki-Bakonyéhoz hasonló. A Bakonyalja területét (ideértve a Sokorót is) a zoológusok többsége a Déli-, illetve az Eszaki-Bakonyhoz sorolja, a botanikusok szerint azonban délnyugati része a Zalaidombság flórajárásához tartozik. Ezt az álláspontot megerősíti a holyvafauna elemzése is. Ennek a területnek nem csak flórája, hanem faunája is a délnyugat-dunántúli erdős területekével mutat rokon vonásokat. Ebben a tekintetben határozottabban elkülönül a Bakony tói, mint annak egyes tájai egymástól (ideértve még a Vértest is). Faunájában erősen keverednek a hegyvidéki, dombvidéki és síksági elemek. Meleg- és szárazságkedvelő fajokkal éppúgy találkozhatunk itt, mint a hűvösebb, csapadékosabb éghajlatú tájak jellemző állataival. Délnyugati, illetve északkeleti fele között a botanikusok éles határt vonnak, annak ellenére, hogy az északkeleti rész növénytakarója, állatvilága még többé-kevésbé átmeneti jellegű. Fenyőfő környékének homokján például együtt fordulnak elő a kisalföldi, illetve a somogyi és dél-zalai homokvidékek egyes fajai. A Vértes állatföldrajzi szempontból meglehetősen egységes táj, részletesebb tagolása a holyvafauna elemzése alapján sem látszik szükségesnek. Területének növény- és állatvilágára rányomja bélyegét a Bakonyénál kisebb kiterjedése, kisebb átlagmagassága, éghajlatának kifejezettebb szárazföldi jellege stb. Mindazonáltal a két hegység között nem sok különbséget tapasztalunk - különösen akkor, ha a Vértes faunáját a Keleti-Bakonyéval hasonlítjuk össze. A Vértes - bár földrajzilag határozottan elkülönül jószerével a Keleti-Bakony folytatásának is tekinthető. Mindaz, amit a Keleti-Bakony faunájáról elmondottunk, nagyjában-egészében igaz a Vértesére is.
