Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 27. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája II. Rendszertani leírások (Zirc, 2003)

Rendszertani leírások

vastagság egyaránt a hosszúság felénél van. A csőr kis méretű, kissé felálló. Csőrélek és planareák nincsenek. Az oldalsó komisszura egyenes, majd a mellső perem közelében lefu­tása zegzugossá válik. A mellső komisszura uniplikált, zegzugos lefutású. A komisszura be­öblösödése széles, de nem magas, enyhén ívelt lefutású. Mindkét teknő bordázott (11). A bordák háromszög keresztmetszetűek és nem emelkednek ki erősen a teknők felszínéből. A búb felé haladva az erősségük fokozatosan csökken. A búbtól egyenesen, elágazás nélkül haladnak a mellső peremig. Megjegyzések: Nagyon hasonlít a vizsgált anyagban rendkívül gyakori Calcirhynchia pli­catissima fajhoz, de ugyanakkor néhány tulajdonságában eltér: jóval nagyobb a mérete, a bordák száma pedig kisebb. Mivel azonban mindössze egyetlen példány került elő, emiatt új fajként történő leírása jelenleg nem látszik kellően megalapozottnak. Elterjedés: A C. aff. plicatissima eddig csak a magyarországi kora-szinemuriból került elő. SALGIRELLA nemzetség MOISSEEV, 1936 Salgirella cf. albertii (OPPEL, 1861) (V tábla 7. és V tábla 8-10.) 1861 Rhynchonella Albertii n. sp. - OPPEL: p. 546, pl. 13, fig. 4. 1879 Rhynchonella Albertii OPPEL - UHLIG: p. 32, pl. 4, fig. 1. 1889 Rhynchonella Alberti OPPEL - GEYER: p. 43, pl. 5, figs. 14-17. 1889 Rhynchonella Alberti OPPEL var. lobata n. var. - GEYER: p. 45, pl. 5, fig. 18. 1895 Rhynchonella Alberti OPPEL - FUCINI: p. 172, pi. 7, fig. 1. ? 1900 Rhynchonella sp. aff. Alberti OPPEL - BÖSE & SCHLOSSER: p. 193, pl. 18, fig. 1. ? 1910 Rhynchonella Alberti OPPEL - PRINCIPI: p. 79, pi. 3, fig. 8. ? 1920 Rhynchonella Albertii OPPEL - DARESTE DE LA CHAVANNE: p. 18, pl. 1, fig. 5. 1937 Rhynchonella alberti var. lobata GEYER - ORMÓS: p. 25, pl. 1, fig. 7. 1949 Rhynchonella Alberti OPPEL var. tenuis n. var. - NUCUBIDZE: p. 49, pl. 1, fig. 5. 1993b Salgirella cf. albertii (OPPEL) - DULAI: p. 30, pl. 1, fig. 2. 1997 Salgirella alberti (OPPEL) - VÖRÖS: p. 104, fig. 4. non: 1879 Rhynchonella Albertii OPPEL - UHLIG: p. 32, pi. 4, fig. 2. non: 1912 Rhynchonella n. sp. aff. Rhynchonella Alberti OPPEL - HAAS, O.: p. 241, pi. 19, fig. 16. non: 1937 Rhynchonella alberti var. minor n. var. - ORMÓS: p. 25, pl. 1, figs. 8-9. Anyag: Lókúti-domb, Kardosréti Mészkő (1); Póckő, Pisznicei Mészkő (1); Tata, Kálvá­ria-domb, Pisznicei Mészkő (1). Méretek: Az ábrázolt példányok (Lókúti-domb, csak pediculáris teknő; Tata, Kálvária­domb) méretei a következők: hosszúság (mm): 13,3 11,1 szélesség (mm): 13,0 —12,0 vastagság (mm): - 7,5 Külső morfológia: Közepes méretű, lekerekített háromszög körvonalú forma. A búb nyílásszöge körülbelül 90°. A mellső peremnél enyhén szögletes. A hosszúság csaknem megegyezik a szélességgel, de a példányok töredékes megtartási állapota miatt a szélesség nagyobb lehetett a hosszúságnál. Mindkét teknő domború. A maximális szélesség a mell­ső peremtől számított 1/3 hosszúságnál, míg a maximális vastagság a hosszúság felénél ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom