Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)
A brachiopodák ökológiai tulajdonságai
faj azonban 100 és 200 méter között fordul elő (ZEZINA, 1976). A szesszilis bentoszhoz tartoznak, többségük nyéllel rögzül a szilárd aljzathoz, vagy a laza aljzatban lévő kemény tárgyakhoz. A brachiopodák szuszpenzió-filtrálók, alapvető táplálékuk a szerves törmelékanyag és az egysejtű algák köréből kerül ki. A legtöbb brachiopoda váltivarú. Az inarticulaták planktotróf lárvával, az articulaták lecitotróf lárvával szaporodnak. A vizsgált nemzetségek közül egy sem él már a mai tengerekben. A négy előforduló rend közül a spiriferinidák és az athyrididák még a jurában kihaltak. A rhynchonellidáknak és a terebratulidáknak élnek ma is a képviselőik. Morfológiai hasonlóságok léteznek a kora-jura és a ma élő alakok között, de a rokonsági kapcsolat bizonyítása sokszor nagyon bizonytalan. Funkcionális morfológia Néhány jellegzetes morfológiai típus lehetővé teszi, hogy a héj morfológiájából következtetni tudjunk az egykori funkcióra. a) Zegzugos homlokperemű formák: RUDWICK (1970) szerint a táplálkozási folyamat során előnyös ez a homlokperem típus, mivel szűrő funkciót tölt be. AGER (1967) szerint a ragadozók elleni védekezésben is hasznos a zegzugos homlokperem. A jelenkori tengerekben nincsenek ilyen formák, a mezozoikumban viszont gyakoriak voltak. AGER (1965) szerint a mezozoós adatok alapján ezek a nemzetségek (például Gibbirhynchia, Prionorhynchia, Cuneirhynchia) a szublitorális homokos aljzatra és a sziklás aljzatra jellemzőek. A Dunántúli-középhegységben valószínűleg inkább a sziklás aljzatra utalhatnak. A fenti három nemzetség általában kis példányszámban fordul elő, de a Cuneirhynchia viszonylag gyakori Lókúton és a Gerecsében a lábatlani lelőhelyeken. b) Sulcált formák: AGER (1965) és VOGEL (1966) egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy ez a forma a mély, csendes vizű környezetekben előnyös, ahol a korlátozott mennyiségű lebegtetett tápanyag ilyen mellső perem típussal hatékonyabban használható fel. A mai tengerekben is találhatók ilyen formák: például a rhynchonellidákhoz tartozó Neorhynchia és a terebratulidákhoz tartozó Abyssothyris. Ma mindkét nemzetség több ezer méteres mélységben él (ZEZINA, 1976). A bakonyi kora-jura nemzetségek közül ide tartozik a Pisirhynchia, a Rhapidothyris, a Linguithyris, az Antiptychina és a Bakonyithyris. A Pisirhynchia és a Linguithyris gyakori a Vöröshídi-kőfejtőben. c) Háromszögletű formák: AGER (1965) „axiniform"-nak nevezte a balta formájú, szélesegyenes mellső peremmel és erősen fejlett planareával rendelkező alakokat. Szerinte ezek is mély, csendes vizű, tápanyagban szegény környezetre utalnak. A mai nemzetségek közül a Dyscolia és a Hispanirhynchia több száz vagy több ezer méteres mélységekben él. A jura nemzetségek közül ide sorolható a Prionorhynchia, a Cuneirhynchia és a Securina, melyek közül a Cuneirhynchia Lókúton és a lábatlani lelőhelyeken, míg a Securina Lókúton gyakori. Aljzathoz való viszony A vizsgált anyagban sem beásódó, sem cementálódó alakok nem fordulnak elő. Az előkerült példányok szinte kivétel nélkül nyéllel rögzített formák voltak. Az egyetlen lelőhelyről (Márkó, Som-hegy), és ott is mindössze egyetlen példányban ismert Liospiriferina gryphoidea fajról lehet feltételezni, hogy esetleg félig az iszapba süllyedve szabadon élhetett. RICHARDSON (1981) a mai brachiopodáknál 6 különböző nyéltípust különített el, a magyarországi anyag ezek közül valószínűleg két típust képvisel. A rhynchoneliidák, a koninckodonták és a spiriferinidák a „B" típushoz tartozhattak (széles, érdes tapadási felületű nyél, hegyes csőr). A terebratulidák pedig az „E" típusba sorolhatók (kis tapadási felületű, apró szálakra szétágazó, hosszú és csak passzívan mozgatható nyél).
