Dulai Alfréd: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 26. - A Dunántúli-középhegység hettangi és kora-szinemuri (kora-jura) brachiopoda faunája I. Diverzitás, rétegtani elterjedés, paleoökológia, paleobiogeográfia, faunafejlődés (Zirc, 2002)

Gerecse-hegység

fölötte települő vékonyabban rétegzett rétegsorban az izolált teknők aránya szintén jelen­tős ingadozást mutat, de jóval kisebb különbségek vannak az egyes rétegek között. Itt már sehol nem tapasztalunk 100%-os szétesettséget, a legmagasabb érték 80%-os, de a rétegek többségében inkább 50% közelében mozog az izolált teknők aránya. A brachiopodák pátitos kitöltése A pátitos kitöltés aránya szintén nagyon változó a rétegsor mentén (42.b. ábra). Sok ré­tegnél látható 0% a diagramon. Ezek egy részénél értékelhető példányok hiányában adó­dott ez az érték, míg más rétegekben valóban teljesen mikrites volt az összes példány kitöl­tése. Az alsó, vastag pados sorozatban az alsó rétegekben alig van pátitos kalcit. így példá­ul az egyik leggazdagabb faunát tartalmazó 3. rétegben a magas példányszám ellenére sem fordult elő pátitos kalcitra utaló nyom. Az 5. rétegben viszont kiemelkedően magas a pátit aránya (közel 60%). Szintén gyakori a pátit a 8-10. rétegben. A vastag pados összlet felső részén egyáltalán nem észlelhető pátitos kitöltés. A felső, vékonyan rétegzett rétegsorban általában csak néhány rétegben van pátitos kalcit. Ezeknél viszont helyenként közel 40%-os értékek mutatkoznak (25.; 42.; 48.; 58-59. réteg). A brachiopodák méreteloszlása Az összes vizsgált lelőhely közül itt a legkisebb a brachiopodák átlagos mérete. A legma­gasabb értékek is alig haladják meg a 10 mm-t, de nem ritka, hogy egy-egy rétegben 5-6 mm a példányok átlagos nagysága (42c. ábra). A vastag pados összlet alsó részén a legnagyob­bak a méretek, felfelé haladva viszont erősen csökken a példányok nagysága. A vékonyan ré­tegzett sorozatban szinte végig alacsony az átlagméret, csak néhány rétegben tapasztalható magasabb érték. A rétegsor legfelső részén ismét növekedni kezd a brachiopodák mérete. Lerakodási környezet a Keleti-Gerecsében A Nyugati- és a Keleti-Gerecse jura képződményeiben mutatkozó különbségek már rég­óta ismertek a geológusok előtt (pl. VÍGH, GY. 1935; VÍGH, G. 1961b). Az is közismert az irodalomból, hogy a Nyugati-Gerecse üledékhézagos jura rétegsorai egy tenger alatti hát­sághoz kapcsolódtak, a Keleti-Gerecsében viszont medence fáciesű, közel folyamatos ré­tegsorok találhatók. A közelmúltban LANTOS (1997) végzett részletes szedimentológiai és mikrotektonikai vizsgálatokat a két terület határán. Szerinte a Malom-völgyben húzódó, É-D-i lefutású fácieshatár egy aktív jura időszaki tektonikai vonalhoz kötődik, amely balos oldalelmozdulásként értelmezhető. Vizsgálatai szerint a Gerecsében sokkal kevésbé volt meredek a lejtő a hátság és a medence között, mint a lisztrikus normálvetőkhöz kapcsoló­dó bakonyi hátságoknál. A vizsgált lelőhelyek közül a Tölgyháti-kőfejtő, Póckő és a Kisgerecse a medence te­rületére esik, míg a Vöröshídi-kőfejtő viszonylag közel helyezkedett el a hátság és a me­dence határához. Az első három lelőhelyen a Pisznicei Mészkő bázisrétegeiben a bra­chiopodák többnyire kétteknősen fosszilizálódtak. Az izolált héjak aránya sokszor azért mutat viszonylag magas értékeket, mert nagyon nehéz a kőzetből kiszabadítani a példá­nyokat és emiatt sok a meghatározhatatlan töredék. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az izolált spiriferinidák jelentős száma arra utal, hogy némi vízáramlás és mozgatottság a medence területén is létezett. (Bár megjegyzendő, hogy a spiriferinidák a gyengébb zár­szerkezetük miatt sokkal könnyebben szétesnek, mint a rhynchoneliidák vagy a tereb­ratulidák).

Next

/
Oldalképek
Tartalom