Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - A TIHANYI-FÉLSZIGET - Domborzat

lén néhol igen sűrűn fordul elő egymás mellett. A gejzírkúpok anyaga édesvízi mészkő és hidrokvarcit változatos arányú keveréke, a kúpok általában sorokba rendezettek. A félsziget jelenlegi arculatát nagyrészt a würm periglaciális folyamatoknak köszönheti. A térképen a periglaciális üledékek között különböző anyagú lejtőtörmeléket, agyagos-kő­zetlisztes lepelszerű lejtőanyagot és lejtőlöszt lehet megkülönböztetni. Lejtőtörmelékek a befelé irányuló lejtők akkumulációs zónáiban találhatók. Az agyagos-kőzetlisztes lepelsze­rű lejtőanyag Tihany legelterjedtebb negyedidőszaki üledéke. A félsziget szelídebb lejtésű hajlataiban jelentősebb vastagságú, az eolikus löszhöz nagyon hasonló üledék fordul elő. Ilyen területek a Sajkod, a Gödrös É-i és ÉNy-i oldala, a Hármas-hegy csoportjának ÉNy-i lejtője, a Belső-tó D-i partja, valamint több kisebb folt. A holocénben az éghajlat csapadékosabbá, majd melegebbé vált. A betelepülő erdők­nek köszönhetően a lejtőanyagok képződésének üteme (kivéve a magaspartok omlásos és csuszamlásos üledékeit) lelassult. A csapadékosabb éghajlat következtében a Bala­ton-felvidéki patakok, a magas vízállású Balaton és a félsziget tavai intenzív eróziós és abráziós tevékenységet fejtettek ki. Az újholocénben a két depresszióban mocsári üle­dékképződés folyt, és folyik ma is. Sötétszürke, mészmentes, tőzeges lápi agyag borítja a felszínt, alatta gyakran agyagos mésziszap települ. A magaspartok tövében vastag omla­dék és csuszamlásos anyag halmozódott fel. A félsziget területének alakulásában a fő­szerepet a kéregmozgások, a vulkáni és posztvulkáni tevékenység, valamint a klímavál­tozások játszották. A földtani vizsgálatokat 1970 óta számos tudományos dolgozat pontosítja. Ilyen pl. a MÁFI 1972-ben kiadott L-33-XII. Veszprém térképlapja és magyarázója a 200 000-es föld­tani térképsorozat keretén belül (DEÁK 1972). SCHENER és SCHWEITZER (1974) a tihanyi forrásképződményeket keletkezésük, valamint kifejlődésük alapján osztotta csoportokba. MÜLLER és SZÓNOKY (1988) a Fehér-part rétegeinek részletes leírását nyújtják. JÁMBOR 1980-ban megjelent cikke a Dunántúli-középhegység pannóniai képződményeit tárgyalja. NÉMETH et al. (1993) a vulkanológiai megfigyeléseket egészítik ki saját tapasztalataikkal. Domborzat CHOLNOKY (1894) a tihanyi geomorfológiai felmérésről szóló cikkében megemlítette, hogy a félszigetnek különös geológiai és tektonikai alakulatának kell lennie, amely ellenté­tes a környező vidék arculatával. Feltételezte, hogy a félsziget kialakulásában az élénk vul­káni működés játszott szerepet. 1913-ban LÓCZY részletes morfológiai leírást adott a félszi­getről (1913). A Tihanyi-félszigetet a Balaton legérdekesebb, legbájosabb pontjának nevez­te, amelynek belseje a két lefolyás nélküli medencével, a hepehupás térszínnel, gejzír ere­detű forráskúpjaival a Balaton-környék egyéb részeinek morfológiájától élesen elüt. A Bel­ső-tó a Balaton alakját utánozza azzal a löszháttal, amely középtájt valamennyire benyúlik ÉNy felől a tóba, és szélességét 100 m-re összeszorítja. A közölt térképekből és szelvények­ből látható, hogy a félsziget domborzata nagyon tagolt, morfológiai tengelye az Alsó­Szarkádtól a Kiserdő-tetőn keresztül húzódó, a Barátlakások szikláin végződő vonal. A szél felszínformáló szerepe kapcsán megemlítette, hogy a Tihanyi-félszigeten a lösz csak az ural­kodó szél árnyékában maradt meg. CHOLNOKY (1932) megállapította, hogy a pannon réte­gekben vetődés és gyűrődés nem, csak erupciós és gejzírkürtők találhatók. A Balaton által alámosott partok jellegzetes suvadásairól is beszámolt. Erőteljesen hangsúlyozta az erózió és defláció szerepét (3. ábra).

Next

/
Oldalképek
Tartalom