Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - TÁJÉRTÉKELÉS TALAJTANI ALAPOKON

A mezőgazdaság és a tájértékelés A táj használat többcélúságát a következő rendszerbe foglalhatjuk: mező- és erdőgazdasági tájhasznosítás, mérnökgeológiai és urbanizációs tervezés, rekreációs (üdülési, pihenési) körzetek létesítése és a biológiai sokszínűség megőrzése. A mezőgazdasági hasznosítás esetében elsősorban az agroökológiai alkalmasságot, a várható terméshozamokat, a talaj művelhetőségét, az aszályérzékenységet, az erózióveszélyt szokás figyelembe venni. BARTELLI et al. (1966) hasonlóképpen összegzi a táj használatot meghatározó tényezőket. Az ENSZ 1992-es riói konferenciáján kidolgozásra került az AGENDA-21 program, ami - többek között - a fenntartható mezőgazdasági fejlődés kérdéseit is tárgyalja. A tervezet különleges hangsúlyt fektet a tájelemzésre, az adatgyűjtésre, a tájvédelemre és a tájak rehabilitációjára (LÁNG 1994). Hazánk fontos feladatai közé tartozik a programon belül a környezet- és természetvédelem, valamint a mezőgazdaság összehangolása, a kölcsönös kapcsolatrendszer kialakítása. BEEK (1978) a tájelemzési ismereteket a mezőgazdasági tervezésnél is felhasználja. A természet- és tájvédelmi szempontok azonban nemcsak a mezőgazdaság számára jelentenek problémát, hanem valamennyi emberi beavatkozásnál tekintettel kell lenni ezekre a tényezőkre (PÁJER 1993). LÁNG (1995) hangsúlyozza a Környezetileg Érzékeny Területek (Environmentally Sensitive Areas) rendszer létrehozásának fontosságát. Alapvető célként a mezőgazdaság és a természetvédelem közötti harmonikus kapcsolat megteremtését jelöli meg. A modern természetvédelemben a természeti értékek védelme nem korlátozódik a védett területekre. Az Európai Unió kezdeményezése szerint a környezetkímélő mezőgazdaságnak állami támogatásban kell részesülnie. Az így művelt régiók szabályozott mezőgazdasági termelése és a fokozott természetvédelem új feladatot és új funkciót is jelent a térség lakossága számára. HARRACH (1994) a mezőgazdaság felelősségét kiterjeszti a táj és a biológiai sokféleség megóvására, a környezetterhelés mellőzésére is. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a természetvédelem és a mezőgazdaság más-más célokat követ. Ha a mezőgazdaságtól nagyobb hozzájárulást várunk a természeti értékek megőrzésében, akkor ezt célzatosan honorálni kell. A mezőgazdasági és a természetvédelmi területek közötti konfliktusról jelentetett meg cikket ROTH 1994-ben. A konfliktus okát négy tényezőbe sűríti: a felhasználható biomaszsza-termelés növelése formálja a mai mezőgazdasági területeket is; a termelés csak akkor valósítható meg, ha nyereséges és egzisztenciális biztonságot teremt a termelőnek; a törvényalkotók szándéka ezzel szemben az életfontosságú természeti erőforrások (pl. talaj, víz, levegő) védelme és a szakmailag megalapozott faj- és biotópvédelem. Mindezek ütköztetése konfliktushelyzetet teremt. Mivel az ökológiai tájrendezés ellentétes a gazdák érdekeivel, a konfliktus feloldására ROTH (1994) - a más jellegű termesztés vagy a föld termelésből való kivonása ellensúlyozására - a gazdák számára pénzbeli díjazást javasol. Több szerző vizsgálatai alapján (SUKOPP-TRAUTMANN-KORNECK 1978, STEINRÜCKEN -HARRACH 1984, KUNZMANN-HARRACH-VOLLRATH 1985) HARRACH (1987) megállapítja, hogy a mezőgazdaság számára kevésbé alkalmas, szélsőséges vízgazdálkodású és/vagy sekély termőrétegű talajokon a biodiverzitás mind a természetes vegetációt, mind a gyomflórát figyelembe véve nagyobb. A szélsőséges termőhelyeken a védett fajok száma is magasabb. A művelésre kevésbé alkalmas területek kizárásával vagy extenzív művelésével egyben a természetvédelemben érhetünk el eredményeket, hiszen a talajok mezőgazdasági értéke és természetvédelmi jelentőségük között - mezőgazdasági hasznosítás esetében - fordított arányosság áll