Barczi Attila: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 24. - A Tihanyi-félsziget talajai (Zirc, 2000)

SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS - TÁJÉRTÉKELÉS TALAJTANI ALAPOKON

alkalmasnak ítéli a talajtani adatokat. A környezetkímélő, fenntartható mezőgazdaság számára is jól hasznosíthatók a talajtérképek. Magának a gazdálkodásnak az alapját is a talajtani információk képezik (VÁRALLYAY 1994b). A természeti környezetet sokoldalúan elemző hazai szakemberek is aláhúzzák a talajok jelentőségét (STEFANOVITS 1977). GÓCZÁN et al. (1979) módszertani tanulmányban rögzítik a természeti környezet ökológiai tényezőinek értékrend szerinti minősítését. A kategóriarendszerbe sorolt minősítést pontszámokkal jelzik. GÓCZÁN később (1984) mezőgazdasági területek értékelésével bővíti ki az előző tanulmányt. A talajtulajdonságok közül csoportokba vonja össze a lejtőkategóriát, a talajtípust, az alapkőzetet, a fizikai féleséget, a termőréteg-vastagságot, a humusztartalmat, a humuszos réteg vastagságát, a kémhatást, a mészállapotot és a talajvízszintet. Mindezek alapján leszűrhető, hogy a talajok, a talajtani térképek és vizsgálati adatok szükségesek ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelés számára alapinformációkat szolgáltassanak. A táj és a tájalkotó tényezők A táj fogalmának kialakulását MAROSI és SZILÁRD (1963) foglalták össze. Megállapították, hogy a táj a természetföldrajz egyik leggyakrabban használt kutatási területegysége. A táj megnevezés a holland festőktől származik, és angolszász továbbítással terjedt el a földrajztudományban. A komplex, térbeli szemlélet alkalmazásával, a tájtan alapjaival A. Humboldt munkáiban találkozunk először a XIX. sz. elején. A modern tájföldrajzi irányzat alapjait A. Hettner és L. S. Berg már e század kezdetén rakta le. Meghatározásuk szerint a táj a Föld felszínén található tárgyak és jelenségek olyan összessége, amelyben a tájalkotó tényezők a Föld adott zónájában tipikusan ismétlődő egységben egyesülnek (MAROSI és SZILÁRD 1963). PÉCSI (1972) ezt a meghatározást egészítette ki azzal, hogy a hosszú természeti, és rövid, de intenzív társadalmi-gazdasági fejlődés együtt hívja létre a tájat. A tájökológiai vizsgálatok (HAASE 1964) mellett tehát legalább ilyen nagy jelentőségű az ökonómiai szemlélet érvényesítése (GÜNTHER 1969). Munkánkban a táj fogalmát nem mint földrajzi szerveződési egységet (fácies—kistáj—kistáj csoport-táj-nagytáj-régió) használjuk, hanem egy kis, jól behatárolható terület (a Tihanyi-félsziget) természeti és társadalmi tájalkotó tényezőit vizsgáljuk, és beszélünk mindezek egymásra hatásáról. A tájelemzés során megkülönböztethetünk természetes állapotú területeket, természetközeli állapotú területeket (pl. rétgazdálkodás, erdőgazdálkodás), féltermészetes állapotú területeket (pl. szántók, szőlők) és természetes állapottól távoli területeket (pl. bányák, települések), (BUCHWALD 1995). Tihanyban természetes állapotú terület kevés található, inkább az utóbbi három állapot jellemző. A természetes, természetközeli és tradicionális termesztőtáji értékek megóvása egyaránt fontos feladat. A tájvédelem célját a táj természetes adottságainak, egyedi, sajátos értékeinek megőrzésében, az ökológiai egyensúly megtartásában fogalmazhatjuk meg. A területek védelmét tehát egyrészt a tájképi értékű területek megóvása, a területi kép egyediségét is figyelembe vevő természeti adottságok megőrzése, vagyis a természetvédelem és a tájgondozás jelenti (BAUER-WEINITSCHKE 1976). A tájat létrehozó tényezők szintézisével feltárhatók a táj egyediségét meghatározó elemek, a táji sajátosságok (PÉCSI 1982). A következő fejezetek elemzései, leírásai ezt a célt szolgálják. A tájvédelemmel kapcsolatos fogalomrendszer esetében igyekeztünk figyelembe venni az Altalános tájvédelem szabvány (2) meghatározásait.