Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)

KUTATÁSTÖRTÉNET

- dolomitgátak (VADÁSZ 1951), dolomittarajok (SZABÓ 1966), - közös alapú - fengcong típusú szigethegyes karszt-hegyek (Veress 1998), - üregek, járatok (SZABÓ 1966; VÉGHNÉ 1976), illetve oldódási horizontok, amelyek két különböző szintben, két időfázisban (jura végi-alsó-kréta, valamint az eocén-helvét közti időszakban) alakultak ki egymás felett (JAKUCS 1977). A különböző paleokarsztos formák jelenléte magyarázható az éghajlat és így a karsztosodás jellegének a megváltozásával (SZABÓ 1968), de magyarázható a különböző mértékű lepusztulással is (SZABÓ 1966; VERESS 1998). A paleokarsztos formák eltérése lehet látszólagos is az eltérő mértékű kitakarodas miatt (VERESS 1991,1998). VERESS (1998) a kúpok kitakaródása szerint elkülönít fedett, exhumálódó kúpot (fedőüledékkel borított kiemelkedés), exhumálódó kúpot (a karbonátos kőzet a kiemelkedésen előbukkan, ahonnan a határoló lejtők három irányba dőlnek a fedőüledékes környezet felé), valamint félig exhumált kúpot (a felszínre bukkant karbonátos kőzettől a határoló lejtők minden irányban a fedőüledékes környezet felé dőlnek). A paleokarsztos formakincset genetikailag SZABÓ (1966) rendszerezte, amely csoportosítást a bauxitbányászat során nyert adatok is megerősítettek (PATAKI 1983). Eszerint a karsztosodás során karsztos tönk (hegyközi síkság) képződik. E forma peremeit kúpok szegélyezik. E peremektől távolabb, a magasabb felszínű és kezdetibb karsztosodást mutató térszíneken bauxittal kitöltött formakincs fejlődik ki. Azok a töbörformák azonban, amelyek vörösagyaggal vagy áthalmozott kavicsanyaggal töltődtek ki, az eocénnél fiatalabb (harmadidőszaki) karsztosodás során képződtek (JUHÁSZ 1988). A mai nevezéktanhoz igazodva (BALÁZS 1986) az előző formák a fenglin, az utóbbiak a fengcong szigethegyes karsztnak felelnek meg. A középső-kréta kőzetekből felépült térszínekről összegyűjtött tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a fengcong típusú szigethegyes karszt igen tagolt, ugyanis összetett, közös alapú hegyek alkotják, amelyek utólag eltérő mértékben csonkolódhattak. A hegyek közeit alkotó mélyedések mérete és morfológiája igen változatos lehet (VERESS 1998). Felszín alatti karsztformák A Bakony és ezen belül az Északi-Bakony barlangjainak rendszeres számbavételét, dokumentációját (előfordulási hely, megközelítés, méret, bezáró kőzet jellemzői, térbeli kifejlődés) BERTALAN (1935) kezdi el közreadni. Ezt a munkát aztán évtizedeken keresztül folytatja (BERTALAN 1938, 1943, 1955, 1962, 1972, 1977; BERTALAN-SZOKOLSZKY 1935). Az általa leírt barlangok nyitott bejáratúak. Többségük a hegység völgyoldalainak kisebb-nagyobb karsztos képződménye, maradványbarlang (ld. alább), de leírásaiban előfordulnak vertikálisan fejlett (zsomboly vagy zsombolyszerű), valamint víznyelő vagy víznyelő jellegű objektumok is. BERTALAN (1958) külön munkában foglalkozik Magyarország nem karsztos eredetű barlangjaival. Ebben néhány, az Északi-Bakony területére eső nem karsztos barlang főbb jellemzőit és irodalmi adatait is megadja. BERTALAN első barlangismertetéseivel közel egyidőben más szerzőktől is megjelentek hasonló munkák (FÖLDVÁRY 1933; JASKÓ 1936). A hatvanas és hetvenes évek során a hegység barlangjainak számbavételében, felderítésében a különböző barlangkutató csoportok számottevő munkát végeztek (MARKÓ I960; Alba Regia BKCs. 1976a, 1976b; VERESS 1979a). BERTALAN érdeklődése a hatvanas években a barlangok kutatástörténete felé fordul, aminek eredményeként több jelentősnek tartott bakonyi barlang megismerésének dokumentumait tárja fel (BERTALAN 1963a, 1963b). Hatására néhány barlangnak a részletes felmérését és dokumentációját is elkészítik (KASSAI 1963; HORVÁTH 1963).