Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 23. - Az Északi-Bakony fedett karsztja (Zirc, 1999)

A HEGYSÉG FÖLDTANI, MORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE

A hegység mai magasságát és tagozottságát a pliocén végi és negyedidőszaki differenciált függőleges kéregmozgások során nyerte el. Jelenleg a hegység a kréta végi tönkfelszínek különböző mértékben exhumálódott és eltérő magasságba emelt rögeinek együttese. Morfológia A kréta tönkfelszín a hegységnek sasbércekre különülése következtében a kréta végén feldarabolódik. A feldarabolódással kialakult térszínrészletek a kainozoikum során eltérő időben és mértékben fedődnek el, ill. veszítik el fedőüledékeiket a rögök (rögcsoportok) oszcilláló mozgásai következtében. A rögök fedőüledékeinek és jelenlegi magassági helyzetének figyelembevételével a következő sasbérctípusokat különítik el: - A küszöbfelszíneket idős (triász korú) karbonátos kőzetek építik fel, magasságuk 300400 m alatti. Fedőüledékeiket pedimentációval elveszítették, majd süllyedés során kerültek jelenlegi helyzetükbe. - A kriptotönk típusba sorolható térszínek felszíne 300-400 m alatti magasságú, ide tartoznak a hegység medencéi. E rögök a kainozoikum során mindig alacsony helyzetűek voltak, így az alaphegységen a harmadidőszaki üledékek kifejlődtek és épen megmaradtak. - A tetőhelyzetbe kiemelt sasbércek felszínének magassága 400 (esetleg 300) m-től 550 m-ig terjedhet. A kainozoikumban akár többször is süllyedhettek, majd emelkedhettek. Több változatuk is elkülöníthető. így a tetőhelyzetbe kiemelt és elfedett sasbércek területén középső-eocén mészkő fedi a mezozoos alaphegységet. A tetőhelyzetbe kiemelt és félig exhumált sasbércek területén a harmadidőszaki fedőüledékek csak foltokban vannak meg, míg a tetőhelyzetbe kiemelt és exhumált sasbércek olyan térszínek, ahol a harmadidőszaki üledékek teljesen lepusztultak. - A tetőhelyzetű sasbércek felszínének magassága kb. 550 m feletti. Az e típusba tartozó rögöket triász és jura mészkövek építik fel. A fedőüledékek hiányoznak, miután viszonylagosan magasabb helyzetük miatt nem képződtek rajtuk, vagy mert lepusztultak. A fedőüledékek (Csatkai Kavics Formáció) elvesztését a pedimentáció folyamatához kötik. Feltételezik, hogy e folyamat során a szigethegyes karszt kiemelkedései is megsemmisültek. Mi valószínűbbnek tartjuk, hogy ez nem mindenhol történt meg. Ez azzal magyarázható, hogy egyes térszínek nem is fedődtek el laza fedőüledékekkel, vagy pl. a középső-eocén mészkő már eleve nem egységes kifejlődésű lehetett. Nummuliteszes mészkő hiányában a szigethegyes karsztot elfedő laza fedőüledékek lepusztulása úgy mehetett végbe, hogy a jóval ellenállóbb mészkövön kialakult formák nem semmisültek meg, csak csonkolódtak. Ilyen térszíneknek tartjuk azokat a tetőhelyzetbe kiemelt sasbérceket, amelyek felszínén középső-kréta mészkő fejlődött ki, ha e kőzeten kialakultak a szigethegyes karszt formái. Előfordulhat az is, hogy a szigethegyes karszt formakincse a nummuliteszes mészkőben (tehát a fedőhegységhez tartozó összletekben) képződött. Ekkor csak úgy semmisülhetett volna meg a trópusi karsztos formakincs, ha ezen kőzetanyag teljes egészében lepusztul. A hegység formakincsében meghatározók a függőleges mozgások során kialakult hegyek (amelyek lehetnek kibillent helyzetűek is), árkok, medencék és az ezeket határoló töréslépcsők. A hegyek tetőszintjeit viszont a kréta végi tönkfelszín különböző nagyságú, magasságú és különböző mértékben elfedett, ill. kitakart részei képezik, amelyeken kisebb-nagyobb foltokban az eltérő mértékben lepusztult szigethegyes karszt maradványai is előfordulhatnak. Az idősebb hegylábfelszínek szinte az egész hegység területén kialakultak, míg a fiatalabbak a hegység peremi részein, vagy az egyes rögök peremein. Abráziós szintek és teraszok a hegység peremi részein képződtek. A hegység formakincsében meghatározók a völgyek is (deráziósak és folyóvízi eredetűek). Utóbbiak között lehetnek tektonikus árokban, vagy billent szerkezet mentén kialakul-