Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)
A fajok részletes jellemzése
néstelen arccal veszi tudomásul, hogy az antiopa-t (gyászlepke) hol az Euvanessa, hol a Nymphalis genusba helyezik el. Ugyanez a helyzet az Inachis nemmel, amit olykor alkalmaznak az io (nappali pávaszem) számára, máskor azt is a Nymphalis genusba sorolják. Például az urticae egyik legközelebbi rokona az észak-amerikai milberti (GODART, 1823), amely ott mindig Nymphalis és sohasem Aglais. Ez utóbbi — a kis rókalepke — áll talán legtávolabb a többitől, azonban e klasszikus nem felosztását nem tartom célszerűnek. A tagadhatatlanul fennálló morfológiai differenciáltságot nagyban ellensúlyozza az egységes szárnyszabás — korai nevük „szöglöncök" — és a teljes metamorfózisig minden fejlődési alak közel azonos etológiája, biológiája. Ennek szem előtt tartásával a nemet nem bontottam, használatára az egységes Nymphalis nevet javaslom. 48. Nymphalis io (LINNAEUS, 1758) Nappali pávaszem Angliától Japánig elterjedt palearktikus faj, amely csak az igen száraz, karsztjellegű társulások lepkefaunájából hiányzik. A Bakony egész területén repül, helyenként igen gyakori. Áttelelt példányai már március közepétől aktívak. Két-három nemzedékű, imágói általában novemberig láthatók, de néhány melegebb nap után akár télen is megjelenhet. Bakonyi népességén nem vehető észre gyérülés. Védettség alá helyezése sok vitát váltott ki, ugyanis az ország legtöbb vidékén tartósan magas példányszámú populációi élnek, s tápnövénye is mindenütt előfordul (csalán-félék). Miután a csalán többnyire utak mentén alkot nagyobb telepeket, a lepke kétségtelenül ki van téve a gépjárműforgalom veszélyeinek. Nagyon sok elütött állatot lehet találni, olykor meglepően rövid útszakaszon is. Az ilyen pusztulás azonban kivédhetetlen. Védett faj. Bakonyi státusza: 5. Aberratív alakjainak legnagyobb része tenyésztési kísérletek eredménye. A természetben ezekkel ritkán találkozni, s a Bakonyban sem fogott senki említésre érdemes eltérést. 49. Nymphalis urticae (LINNAEUS, 1758) Kis rdkalepke Palearktikus faunaelem, elterjedése közel azonos az eldzd fajéval. Áttelelt példányai már február végén megjelennek, s májustól már friss generációja repül, azután folyamatosan, olykor átfedésekkel egészen novemberig látható. Észrevehető ritkulásról nem beszélhetünk, mindenütt egyaránt gyakori. Különösen kedveli a házikertek virágait, ahol szeptemberi nemzedéke olykor nagy számban szívogat. A legnagyobb veszélyt az urticae-vo. is a gépjárműforgalom jelenti. Nyugat-Európában végzett felmérések szerint, egy kiválasztott, átlagos forgalmú útszakasz néhány kilométerén egyetlen nap alatt több mint 200 elütött rókalepkét számláltak össze. Ebből a mennyiségből hiányoztak az ütközéstől később elpusztult és a gépkocsik hűtőjén fennakadt egyedek (RHEINBABEN, 1991 ). Nem védett faj. Bakonyi státusza: 5. Természetes körülmények között létrejött anomáliái ritkák, a Bakonybél sem gyűjtöttek ilyen példányt. A bábok tűrőképességét vizsgáló kísérletek során a hideg és a meleg határértékeknél több aberrációja is kialakult. 50. Nymphalis xanthomelas (DENIS et SCHITTERMÜLLER, 1775) Vörös rókalepke (5. kép) Erősen szaggatott areájú, palearktikus faj, amely bizonyíthatóan ma már csak Nyugat-Magyarországon tenyészik, bár olykor felröppennek hírek a Budai-hegyvidéken való gyűjtéséről. Áttelelő, egynemzedékű lepke. Sokáig elhúzódd rajzása július elején kezdődik.