Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

már nem keresi fel. Olykor sérült, vagy fagyléces fák kicsurgó nedvén is táplálkozik, bár ez inkább a kis színjátszdlepkére jellemző. Számottevő ritkulása a '70-es évek második felében indult meg. Legtöbb, évtizedeken át uralt tenyészhelyén alig mutatkozik. Ezek alatt azokat a tágas, nedvesebb völgyeket értem, ahol tápnövény és egyéb igényeinek megfelelően alapvető életfeltételei adottak voltak. A Bakonyban ilyen területek a Hajagok tömbjének kisebb egységei, a kislddi Csalános-völgy középső szakasza. A Kab-hegy nyugati peremén a Csinger-völgy és Herendről északra a Rakottyás-patak (lejjebb Aranyos) völgye. Ezeken az élőhelyeken bőven tenyészett a fűz-félék több faja, s egyes években (1971, 1973, 1975, 1978) július elején az iris még kifejezetten gyakori volt. Az 1960-as évek végén Iharkút-Németbánya térségében az erdei utak mentén repüld legközönségesebb Nymphalidae-faj volt. Ez utóbbi körzetben a külszíni bauxitbányászat járulékos felszínromboló munkálataival teljesen kipusztította. A tágabb környéken, az utak mentén egyre vastagodó érchulladék lerakódása életterét elpusztította. Más élőhelyein katonai gépjárművek rendszeres mozgása űzte el az iris-t (Kisldd: Csalános-völgy). A fűzállomány érthetetlen letárolása pedig tápnövényétől fosztotta meg a fajt. AHajagokban az aszfaltozás és a katonai, valamint az erdészeti gépjárműforgalom a '80-as évek elejétől mintegy tizedére csökkentette az addig viruld állományt. A néhány éve megkezdődött katonai kivonulás még nem érezteti hatását, az iris az említett területen változatlanul ritka. Az utak szélén gyakran tartózkodó és repülő fajnak sok példánya közvetlen módon is áldozatul esik a gépjárműforgalomnak. Vizet, ürüléknedvességet szívogatva ugyanis meglehetősen belefeledkezik tevékenységébe, s az utolsó pillanatban felröppenve ütközik a gépkocsikkal. A diesel-üzemű járművek sokáig terjengd füstgázait láthatóan képtelen elviselni, az erds járműforgalommal terhelt völgyek környékérdi szinte teljesen eltűnik. Az említett veszélyfaktorok közül — ezt saját tapasztalataimra hivatkozva állítom — a teljesen nyilvánvaló tápnövénypusztítás mellett a motorizált turizmust és a diesel-üzemű gépjárműforgalmat tartom elsődlegesnek. A tápnövény kérdése azonban összefügg egy már a bevezetőben említett gyakorlattal, s ez a monokultúrás erdőtelepítés. Ennek során a vegyes lomberdők számos faja, az erdőgazdálkodás bevett gyakorlatában felesleges és kivágandd, mert gazdasági haszna, értéke jelentéktelen vagy nincs. Mindezek mellett hangsúlyoznom kell, hogy ha a jelen időszakban mutatkoznak is biztató jelek — sajnos csak hallomásból értesülhetünk vegyes lomberdőtelepítési szándékokról — a közelmúlt gyakorlata még évtizedekig éreztetni fogja hatását, ha ugyan nem okozott máris jóvátehetetlen károkat. A kemizálás az erdőgazdálkodás esetében a gyomirtóknál jelentkezik, s bár ezt elsősorban a tűlevelűek telepítéseiben alkalmazzák, közvetett módon a lomberdőkben is okozhatnak elhullást. A faj hímjei aktívabbak, a jóval nagyobb méretű és nem irizáló nőstényei általában a lombkoronaszintben tartózkodnak, és csak ritkán repülnek ez alá. A hímekkel való találkozás és a nászrepülés is itt zajlik. Nőstényeinek erős aktivitását eddig csak egyetlen alkalommal, 1983 júliusában tapasztalhattam (Hajagok: Nagy-Nyerges-Rend-ko-tető). Ekkor a kora reggeli és a délelőtt 10.30-ig terjedő időszakban, néhány száz méteres útszakaszon több tucat példánya repült 2 m-es magasság alatt. Védett faj. Bakonyi státusza: 3. A faj egész Európában egységes morfológiával bír, így a németországi törzsalakkal a hazai iris is megegyezik. A természetben minden leírt eltérése nagy ritkaságnak számít. A mindenütt előforduld ab. jole SCHIFF., amelyen a fehér szalag hiányzik, szintén igen ritka. Ennek egy példányát 1976-ban Koloszár A. coleopterológus a Serieller-tanyánál (Hajagok) fogta