Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

A Bakonyban kevés helyről ismert, összefüggő, nagyobb kiterjedésű élőhelyei HajmáskérVárpalota térségének kopár, száraz, mészkő és dolomit lejtősztyepp rétjei, ahol közepes gyakorisággal szinte mindenütt előfordul. A Balaton-felvidéken — Csopaktól Balatonfüredig — a karsztbokorerdd mozaiksztyeppek jellegzetes színezőeleme. 1973-ban és 1976-ban a balatonarácsi Tamás-hegyenjúniusban domináns faj volt. Ez az állomány a '80-as évek közepe óta folyamatosan gyérül. 1971-ben a bándi Vár-hegyról is előkerült, majd Márkótól délre a Hárs-hegyen, végül 1991-ben a Kab-hegy déli lejtőjének alján is fogtam egyetlen hím példányt. 1993 júniusában az Esztergáli-völgy (Hárskút) bejáratánál tűnt fel (leg.: Baltruweit). Nem sokkal később gyéren, de folyamatosan repülő populációjára találtam a Korzó (Márkótól a veszprémi Nagy-mezőig húzódó széles út) középső és keleti szakaszán. 1994-ben ugyanekkor a faj a Hárskúti-fennsík irányába húzódó ún. Veszprémi-út mentén fokozatosan felhatolt a magasabb régiókba, holott a klimatikus viszonyok ebben a magasságban már korántsem kedvezőek egy ilyen melegkedveld faj számára. Májustól augusztus végéig három, jól elkülöníthető nemzedéke fejlődik ki. Ezek között a június első felében repüld a legnagyobb példányszámú. Az újabban ismertté vált élőhelyeitől függetlenül veszélyeztetettsége fokozódik. Ennek okát abban látom, hogy a Balaton-felvidéken az üdülő- és hétvégiház-övezet egyre feljebb nyomul a hegyoldalakon. Az ergane vertikális felhatolása — például az említett Tamás-hegyen — mintegy 50-60 méterrel a hegycsúcs véderdeje alatt megreked, s hozzávetőlegesen ugyanilyen övmélységben uralja az alatta levő, még nem parcellázott karsztbokorerddt. A mezőgazdasági művelés felhúzódása — amennyiben a jelenleg tapasztalt ütemben folytatódik — kipusztulásra ítéli a fajt. Az élőhely szoros közelségében a — ma már státuszszimbólumként alkalmazott — motoros permetezőkkel porlasztott kemikáliák, a felszálló légáramlás segítségével meggyorsítják az érzékeny, lokális faj végleges eltűnését. Az említett két, viszonylag még erősebb népességén túl, jobbára csak egyes példányai kerültek eld a Bakony más pontjairól. Az ergane élőhelyi védelme megoldható a parcellázások leállításával, s ugyanott a vegyszerek alkalmazásának jelentős mérséklésével. Védett faj! Bakonyi státusza: 3. Modifikációs hajlama csekély, leírt aberrációi közül eddig csak az ab. semimaculata két példánya került elő a tárgyalt faunaterületről. A Szentgáli-hegyek környékén repülő példányok nagyobb méretükkel, élesebb fekete rajzolatukkal és — nem sárgás árnyalatú — fehér alapszínükkel eltérnek a Balaton-felvidék populációitól. Az igen kisszámú gyűjtött egyed szubspecifikus vizsgálatokhoz nem elegendő. A Dunántúlon a dalmát tengerpartról leírt törzsalakkal azonos állomány tenyészik (GOZMÁNY, 1968). Magyarországon, periférikus elterjedése miatt, a törzsalakkal vald azonosítását célszerű lenne felülvizsgálni. Rögzített bakonyi lelőhelye: 14 (6. térkép) 3 b 10 a, b 18 a 95 98 4 b, c 11 a, b 25 c 96 99 5d 13 a 88 97 a, b 8. Pieris rapae (LINNAEUS, 1758) Répalepke Többközpontú, holarktikus faj, amely a Bakonyban mindenütt közönséges, ám már évek óta nem érheti az a vád, hogy komolyabb kártételt okozna. Tömegesen sehol sem lép fel, egykori magas egyedsűrűségét a vegyszeres növényvédelem alaposan visszaszorította. A Bakonyban egyike a legkorábban megjelenő fehérlepkéknek, 1989-ből még februári feljegyzése is létezik! Első nemzedéke általában április-május fordulóján rajzik. A június köze-