Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A Bakony nappali lepkéinek veszélyeztetettségi helyzete

amikor komoly esélye volt az inszekticidek el sodródásának. Kérdéses, hogy a szúnyogirtás költségei, a parti vizek rovarfaunájának megritkításával okozott kár és az elindított tápláléklánc-reakció negatív következményeinek pénzben ki sem fejezhető veszteségei nem nagyobbak-e, mint a néhány milliárd szúnyog elpusztításával járó, kétes értékű, pusztán kényelmet szolgáló „haszon!". A tápláléklánc fontos szemeinek kiesése a lánc egészét meggyengíti, az egyensúly felborul és a folyamat végén — a halállomány érintésével áttételesen — ott áll a „Homo sapiens". Bár a nádasok rovarvilágának pusztulása elsősorban az Odonata (szitakötő) faunát érinti, meg kell említenem néhány lápos terület lepkecsoportját is. A vegyszeres szúnyogirtás nem kíméli a nádi bagolylepkéket (Archanara, Rhizedra, Phragmitiphila stb.) és a védett Lycaena dispar-t (nagy tűzlepke) sem. Ez a faj ragaszkodik a zsombékos, sasos, tocsogós élőhelyekhez, nedvességigénye magas. Az utóbbi években előtérbe kerültek ugyan a szelektív, csak a szúnyoglárvákat pusztító vegyszerek, de ne felejtsük, hogy a szúnyoglárva a vízi élővilág egyik legalapvetőbb tápláléka. A mezőgazdasági kultúrák vegyszeres kezeléséhez hasonló nagy kárt okoz nappali lepkéink körében az erdőtelepítések gyomirtóval történő permetezése (Aktikon, Glyalka). A problémák gyakran már a téves rárepülésekkel kezdődnek. A '70-es évek második felében tetőztek a növényvédelmi beavatkozások, ekkor kísértem figyelemmel a Középső-Hajag néhány fenyőtelepítésében az Aktikon használatának „eredményeit". Igen érzékenyen reagáltak a vegyszerre a Strymoninae és a Theclinae alcsaládok fajai. A már korábban említett Strymon lynceus és ilicis a hegytömbben kifejezetten ritkaság lett, s állományuk azóta sem állt helyre. A nyír- és kökény-tápnövényű Thecla betulae (nyírfalepke) csaknem teljesen eltűnt mindazokról a területekről, ahol az erdőgazdaságok vegyszeres telepítésvédelmet alkalmaztak. A nyírfalepke szaporodóképessége egyébként is mérsékelt. Tenyésztési kísérleteim és terepi megfigyeléseim eredményeinek összevetése alapján állítom, hogy természetes ellenségeinek tevékenysége után legfeljebb 6-8%-a éri el a lepke-stádiumot. A faj gyümölcsfákon is tenyészik — kártétele nem észlelhető — itt viszont a háztáji vegyszerezés tizedeli. Az erdészeti vegyszeres gyomirtás hatását élő indikátorként jelzi a Parnassius mnemosyne (kis apollólepke), amely a vágásterületeken a fénytöbblet következtében erőteljesen megújuló odvas keltike fajokhoz (Corydalis) kötődik. A Bakony több pontján, az Aktikon-nal való kezelés után a populáció egyedszáma kb. 70-80%-kal csökkent. A lepke bábja a talajfelszín legfelső rétegében nyugszik, ahol a március-áprilisi gyomirtás végez vele. Az 1-2 éves tarvágások egyik jellegzetes faja a Clossiana selene (fakó gyöngyházlepke) is, amely az említett kampányszerű helikopteres gyomirtás után úgyszólván eltűnt a Középső-Haj ágról. Fennmaradása csak annak köszönhető, hogy nem ragaszkodik feltétlenül a vágásterületekhez. Erdőgazdálkodásunk napi gyakorlata — amely rovarfajok százainak folyamatos ritkulását okozza —jelentós szerepet játszik nappali lepkefaunánk rohamos elszegényedésében. Kezdem a telepített erdészeti monokultúrákkal, amelyek kártevőik szaporodását, olykor csapásszerű gradációját is elősegítik. Mióta indokolatlanul háttérbe szorult a természetes újulatba vetett bizalom, párhuzamosan teret nyert a több száz hektáros monokultúrák gyakorlata. Például egy tiszta lucfenyves záródd lombkoronája szinte tálcán kínálja a kártevő számára a terjedés könnyű lehetőségét, a folyamatos, bőséges táplálkozást, a kártevő lárvájának nem kell étlen-szomjan hosszú vándorútra kelnie. A kevert erdőkben történő kényszerű táplálékkeresés óhatatlanul magában rejti a lárva elfáradásának, kiszáradásának, végül éhenpusztulásának esélyét. Ilyen esetekben védtelenebb természetes ellenségeivel (fürkészdarazsak, fürkészlegyek, bábrablók, rabldpoloskák, madarak stb.) szemben is. Abiostacionárius állapot tehát hamarabb közelít az optimumhoz, míg az egy fajból álló állomány esetén a kártevő szinte