Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

14. nem: Maeulinea VAN EECKE, 1915 Hangyaboglárkák (javasolt elnevezés) A Maculinea-genus több évtizedes érintetlensége bizonyítja, hogy a sokszor erőltetett taxonómiai munka mennyire következetlen tud lenni. A nem fajai közül a külsd bélyegek segítségével — ilyen a fonák alapszíne — is legalább olyan, ha nem nagyobb megalapozottsággal lehetne kiszakítani a nausithous-t, mint mondjuk a Strymon ilicis mellől a w-albumot (BÁLINT, 1989 és WEIDEMANN, 1988). Nem tartom kellően alátámasztottnak a Maculinea-nem visszaminősítését a Glaucopsyche-nem alá, mint subgenus-t, amelyhez csak ivarszervi hasonlóságok vonatkozásában áll közel. Ez a generikus alárendeléshez nem elegendő. 105. Maeulinea nausithous (BERGSTRASSER, 1779) Zanótboglárka (30. kép) (syn.: areas: Rott., erebus KNOCH) Nyugatpalearktikus, fokozottan nedvességigényes faj. Hazai elterjedésének keleti határa Balinka-Mecsérpuszta közelében húzódik. Hosszú iddn át a lengyelországi népességével együtt — amely közelítőleg ezen a hosszúsági körön repül — ezt tartották európai elterjedése legkeletibb határának. Az elmúlt harminc évben megkerült Erdélyből, a Kaukázusból és a Dnyeper-síkságról is (BÁLINT, 1996 in litt.) Az évszázad elsd harmadának végérdi származnak korai adatai, s ezekkel együtt azonnal megállapíthatók voltak azok a mai napig fennálló veszélyfaktorok, amelyek kizárása szinte véglegesen megkésett. Kizárólagos tápnövénye az orvosi vérfü (Sanguisorba officinalis), amely az igen magas nedvességtartalmú, mélyfekvésű, gyakran kiöntéses jellegű lapályok lágyszárú növénye. A Bakonyban több lápréten tenyészik — a 8-as műút mentén még bombatölcsérekben is megkapaszkodott —, telepei azonban nem mindenütt alkalmasak a lepkefaj fenntartására. Amennyiben a kaszálás a vérfüvet a lepke hernyójának szempontjából kritikus időszakában éri, az adott terület populációja vészesen lecsökken. Virágzat híján a lepke eltűnik, mert petéit a növény tömött, bíborszínű virágaiba helyezi, ami a hernyónak kizárólagos tápláléka. A tocsogós patakparti területekről pedig a meliorációs program következtében pusztul ki. Az '50-es évek lecsapolási kampánya után fennmaradt élőhelyei rohamosan zsugorodnak, ebben helyenként feltöltési munkálatok is közrejátszanak. A természetvédelmi szerveknek a még megmaradt állományok élőhelyére nagyobb figyelmet kell fordítani, így például a kaszálások idejének korlátozását július közepétől augusztus közepéig. Ellenkező esetben a nausithous, aligha lehet kétséges, ki fog pusztulni! Mind a faj, mind az élőhelyek még megmenthetők lennének, ha a gazdasági érdekek és az élővilág mentési akcióinak ütközéseiből nem az előbbiek kerülnének ki győztesen. Arról nem is beszélve, hogy vannak esetek, mikor az árterek visszaszorítási munkálatait nem is követi a nyert terület hasznosítása, mert utólag derül ki, hogy a gépi talajmunkák továbbra sem végezhetők el. A kipusztított ártér növényzete és a vele kihalt fauna már pótolhatatlan veszteség, a kis élőhely eredeti állapotára még közelítőleg sem képes regenerálódni. A nausithous egyetlen nemzedéke a nyár derekán repül, a rajzáscsúcs július-augusztus hónapfordulóján van. Egyes korai tavaszt követő meleg nyarakon július 10-e után már repült (1967, 1973, 1983). Az Északi-Bakonyból csak RÉZBÁNYAI (1979) említi Tallós adataira hivatkozva Pápa környékéről, ahol Kartal B. veszprémi kutató is rendszeresen fogta, de az élőhelyek pusztulásának tényét is megerősíti. A bándi Aranyos-patak árterülete határzóna, de klimatikus viszonyai inkább az Északi-Bakonyt idézik. Egykori erds népességét a TSZ patakszabályozási tevékenységével úgy meggyérítette, hogy állománya évek óta csak néhány példányra szorítkozik, s ez már a kritikus pont! Bakonygyepes környékén mini-lápok, sasos, háborús eredetű mélyedések vérfű állománya