Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

95. Lycaena phlaeas (LINNAEUS, 1761) Közönséges tűzlepke Holarktikus elterjedésű (Észak-Amerikában is él!), euryök faj, amely bakonyi adatait és gyakoriságát vizsgálva, alaposan rácáfol magyar nevére. A legtöbb adat ugyan errdl a tűzlepkefajról gyűlt össze, de ezek inkább egyesével felbukkand példányainak gyűjtéseiből származnak, miután a faj a szemétlerakó telepektől kezdve, a hegytetők tisztásaiig mindenütt repül. Nem idegenkedik a humán közelségtől sem, ott szívogat a baromfiudvar keményre taposott nedves földjén, a városi parkok virágágyásain és sétálgat a lámpázásos éjszakai gyűjtések során kifeszített gyűjtdvásznon is. Gyűjtése nem könnyű, mivel kis mérete, sötét, hamuszürke fonákja, gyors, cikázó repülése folytán pillanatok alatt eltűnik környezetében. A Lycaena-nemre nem jellemző módon a csupasz földre is letelepszik, ahol jól beleolvad a környezetbe. Szezonális dimorfizmusa jól követhető, évszakonként a tüzes bronzvörös szín az uralkodó, valamint mérete is változik. Szeptember-októberi generációja a legkisebb méretű. Ivadékai összemosódnak, főleg a májustól repülő tavaszi és a július-augusztusi nyári állomány között észlelhető az átfedés. Az dszi generáció látszólag a legmagasabb egyedszámú, ez annak következménye, hogy a lepke a mezők, rétek gyérebb virágzatán centralizáltabban mutatkozik, feltűnőbb. A faj veszélyeztetettségére utaló minősítés sajnos nem adhatja vissza pontosan bakonyi helyzetét, mert területünkön sohasem volt közönséges, csak szélesen elterjedt. Ez a tömegviszony ugyanakkkor évtizedek alatt semmit sem változott. Nem védett faj. Bakonyi státusza: 4. Tűzlepkéink közül a legváltozékonyabb, ami nagyrészt abból is következik, hogy fejlődésmenete szélsőségesebb időjárási viszonyoknak van kitéve. Őszi népességének bábját akár a fagy is megcsípheti. Európai viszonylatban is legnagyobb az areája, így a sarkkörön túl, vagy Anglia rendkívül rendszertelenül változó klímaviszonyai között, olyan morfológiai extremitások jönnek létre, amelyek a Bakonyban igen minimális eséllyel fordulhatnak csak eld, s mindeddig ismeretlenek. Az irodalom szerint (GOZMÁNY, 1968) a hazai kis tűzlepke nem azonos a svédországi törzsalakkal, hanem a korábban varietas-nak tartott eleus FABRICIUS-szal egyezik meg. Megítélésem szerint közép-európai viszonylatban a phlaeas alfaji helyzete nem kellőképp tisztázott. Ez nem is lesz könnyű, mivel szezonálisan, a klímaviszonyokból adódóan és földrajzilag is, fenokopikus alakok olyan nagy tömege fordul eld keverten a nagy európai gyűjteményekben, hogy az areák behatárolása csaknem lehetetlen. 6. nem: L a m p i d e s HÜBNER, 1819 Márványboglárkák 96. Lampides boeticus (LLNNAEUS, 1767) Farkos boglárka (syn.: pisorum GEOFFR.) Kozmopolita vándorfaj, amely kóborlásai során egészen a Baltikum partvidékéig, s Anglia déli pereméig felhatol. A Bakony nappali lepke faunájába feltételesen vettem fel, s kételyeimnek — amelyek persze nem az eléggé valószínűnek látszó előkerülést érintik — egyenlőre még hangot kell adjak. A '80-as években lehetett először hallani a Balaton-felvidéken történt előkerüléséről, onnan, ahol a pukkanó dudafürt cserjék (Colutea arborescens) előfordulnak (Balatonarács, Csopak, Alsóörs). Sajnálatos, hogy ezek a hírek mind a mai napig ellenőrizetlenek maradtak, így hitelt érdemiden nem bizonyítottak. Annyit azonban el kell ismernem, hogy azon a szubmediterrán éghajlaton — miután tápnövénye is adott — előkerülése nagyon is valószínű. A tőlünk északra fekvő Felvidéken mintegy féltucat adata ismert!