Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

14. nem: A r g y n n i s FABRICIUS, 1807 Nagy gyöngyházlepkék 77. Argynnis paphia (LINNAEUS, 1758) Nagy gyöngyházlepke Areája Írországtól és Portugáliától Japánig terjed. Szigetszerűen Észak-Afrikában is él. A Bakony egész területérdi kimutatták, ismert lelőhelyeinek száma meghaladja a 70-et. Mindenütt előfordul, ahol erddsült területek vannak, azok szélein, völgyekben, ligetekben, útmenti szedreseken szívogatva néhány éve még nagy számban repült. Egyes években igen nagyszámú népessége rajzott. 1962-ben, 1967-ben, 1975-ben és 1986-ban egyes optimális élőhelyeken, kedvező ütemű kitavaszodások után csaknem tömegesen repült. Egyike azon gyöngyházlepke fajainknak, amelyeknél az ivari kétalakúság jelentós. Aktív viráglátogatd, többnyire a magasszárú ernydsökön, és az erdei vadak ürülékén lelhetjük fel, s a talaj nedves foltjain szívesen oltja szomját. A déli órákban, hasonlóan több más nappali lepke fajhoz, repülését majdnem teljesen szünetelteti. Félárnyékos helyekre, útbevágások árnyékába húzódva kis területen repked. Nőstényei ilyenkor még passzívabbá válnak. Mintegy öt évvel ezelőtt indult meg rohamos gyérülése, és bár nem kizárt, hogy újra felszaporodhat, most sajnos a jelenlegi helyzetet kell elemezni, az pedig aggasztó. Az elmúlt 5 év során csak 1989-ben repült valamivel nagyobb számban, de alaposan elmaradva a több évtizedes átlagtól. A fakitermelés fokozédása, a gépek mind szélesebb körű alkalmazása az erdőkben, óhatatlanul magával hozza a szegélynövényzet károsodását. A természetes, tiszta környezet biztosítása a nyugati kultúrákban itt esett át a lé másik oldalára. Annyira rendezett erdőszegélyeket alakítottak ki (pl. Svájc, Ausztria, Bajorország), hogy eltüntették a szegélyzóna bozótosát, így szinte őrjítő precizitással nyírt, kaszált rét egy pedánsan megtisztított erddszéllel találkozik. A rétek virágtalansága, a cserjeszint hiánya a szegélyeken, veszteségeket hozott ott, ahol ugyanakkor megvalósulónak tűnik a szemétmentes erdő. Csak éppen eltűnt a lepkefauna. Leszámítva azokat a mintegy felerészben nyílt réteket kedvelő boglárkafajokat és néhány Pieridae-faji, az alcsalád fajainak döntd többsége erdőszélekhez kötött. Ez szorosan össszefügg a szél védettséggel és tápnövényeik termőhelyeivel. A lepkék folyamatos hőfelvételi szükséglete, az erdőkapcsolt fajok esetében, csak itt elégíthető ki. Ennek a genetikailag rögzült viselkedésformának tipikus képviselője a nagy gyöngyházlepke. Nem védett. Bakonyi státusza: 4 (3). A svédországi törzsalakkal azonos egész Európa populációja. Néhány alfaját leírták, de ezek kevéssé megalapozott különbségekre épültek. Apaphia-nak sok egyedi eltérése ismert, ezek azonban az irodalom szerint igen ritkák. A Bakonyból is csak 1995 nyarán került elő két aberrációja (ab. ocellata, ab. confulgens) a Kab-hegy faunakörzetének keleti pereméről, a Nyúl-völgyből. Varietasa a valesina, amely kizárólag a nőstény egyedek között fordul eld, s csak a nagy rajzások idején találkozhatunk vele. Az 1962-es, 1985-ös, 1989-es és az 1995-ös években mintegy fél tucat került hálóba (Márkó, Hárskút, Kab-hegy). 78. Argynnis pandora (DENIS et SCHIFFERMÜLLER, 1775) Zöldes gyöngyházlepke (23. kép) (syn.: maja CRAMER) A Mediterráneumban elterjedt melegkedveld faj, egyes években délkeleti irányból bevándorol Magyarország területére is. Ilyenkor síkvidékeinken nagyobb példányszámban is mutatkozik. A Bakony klímája nem kedvez a fajnak, s az Északi-Bakony bál 1962 áta nem is került elő. Abban az évben egy nőstényét fogtam a herendi Rakottyás-völgyben. A Keleti-Bakonyt a közelmúltban úgy látszik elérte néhány kábor egyede, mert Szeáke K. és társai faunisztikai munkájukban (SZEŐKE K.-SZEŐKE L.-NYÍRŐ M., 1988) inotai és kincsesbányai adatait említik.