Marián Miklós: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 20. - A Bakony hegység kétéltű- és hüllőfaunája (Zirc, 1988)
Élőhelyek
ket ellepik az úszóhínár tagjai, feneküket vízimoha borítja. Gó'te- és békafajok szaporítóhelyei, unkafajok, vízisikló éló'helyei. A felhagyott halastó aránylag hamar „elvadul". Az égeressel, füzessel körülvett tómeder gyékényes-nádassá alakul. A mélyebb helyeket még kitöltő vízfoltokban tömegével él a tócsagaz. A már nem vízállásos, de meglehetősen nedves részeken sűrűn növő lágyszárú növényzet díszlik: csalán, mocsári gólyahír, fekete nadálytő (Symphytum officinale), saláta boglárka (Ficaria verna), olócsán csillaghúr (Stellaria holostea), sásliliom (Acsteszér, Feketevízpuszta). A kecskebéka és vízisikló jelentős létszámú populációi találják meg e helyeken létfeltételeiket. Gőte- és békafajok jó szaporítóhelyei ezek a biotopok. Emberi létesítmények A téglagyári kubikgödrök (Bakonyszentlászló), víztároló tavak (Fehérvárcsurgó, Monostorapáti, Úrkút), bányatavak (Ajka) gőte-, békafajok átmeneti, vagy állandó tartózkodási helyei. E biotóp-típus különleges formája az egyik kőbánya aknája (Torma-rét, Nagyvázsony közelében). A bazaltba mélyített, mintegy 3 m mély, szúk, víznélküli, de erősen nyirkos akna csapda és egyben élőhely a herptiliák számára. A beleesett tarajos és pettyes gőték, vöröshasú unkák, ásóbékák, barna varangyok, törékenygyíkok éveken át tartózkodnak kényszer-élőhelyükön. II. Időszakos vízi-élőhelyek Vizüket az év bizonyos szakában, rendszerint nyáron elveszítik, hogy azután az őszi esőzések, télvégi hóolvadások idején visszanyerjék. Tócsák Kis vízhozamú források, víz szivárgások mellett, az erdőkben csak néhány négyzetméter kiterjedésű, 2050 cm mély időszakos viztócsák alakulnak ki. Növényzetük kevés káka és gyékény. A vízfeneket vastag, rothadó avarréteg fedi. Nyár közepére rendszerint kiszáradnak. (Úrkút.) Tavasszal az alpesi és pettyes gőte, az erdei és mocsári béka fontos szaporítóhelyei. Csekély lejtésű, széles völgyfenekek sokszor tocsogós rétté alakulnak az összegyűlt csapadékvíz, vagy az átfolyó patak többszöri kiöntései következtében. A mocsári béka tartózkodási helyei. Az erdőművelés során, a kiemelt rönkök helyén keletkezett nagy gödrökben kialakuló tócsákban is élnek kétéltűek. Az alpesi gőte és a sárgahasú unka tavaszi biotópjai lehetnek (Kab-hegy). Régi (holt) patakmedrek Hegyipatakokról lefűződött régi mederszakaszok. 40-50 cm mély, gólyahíres kis vizek. A vízfenéken vastag, rothadó avarbevonat, a parton acsalapu (Petasites albus) bokrok, égerfa (Alnus glutinosa) csoportok. Az alpesi és pettyes gőte, az erdei és mocsári béka szaporítóhelyei. Nyár közepére e medrek vize fokozatosan elpárolog, legtöbbször csak nyirkos avar és nedves iszap marad a fenekükön. A nyárvégi, őszi nagy esőzések alkalmával újra birtokba veszi a régi medret a patak főágának sodró vize. A nyári szárazságban idehúzódott kétéltűeket valósággal kiöblíti a lezúduló víz. Keréknyomok Az erdei földutak mélyen bevágódott keréknyomaiban meggyűlt vizet is szaporítóhelyül használják a kétéltűek. Két-három méter hosszú, tenyérnyi mélységű vízállásokban alpesi gőték, vöröshasú unkák, az erdei és mocsári béka nagyszámú lárváit lehet látni. Emberi létesítmények A települések létesítményeit is fölkeresik a kétéltűek. Régi, gyékénnyel, kákával, vízimohával gyéren benövényesült, 30-50 cm mély vizű kenderáztató-tó kitűnő párosodó és szaporítóhelye a pettyes gőtének, unkáknak, varangyoknak és a Rana nemzetség fajainak (Úrkút). Falusi utcák árkaiban, kertek közötti levezető, keskeny vizesárkokban is párosodásra gyülekeznek a zöld varangyok, levelibékák. III. Nedves élőhelyek Magas páratartalmú, nedves, nyirkos talajú élőhelyek.