Eszterhás István: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 18. - A Tihanyi félsziget barlangkatasztere (Zirc, 1987)
A Tihanyi-félsziget földrajza barlangtani nézőpontból
/JÓGA - LANG 1970/. A holocénben az Aszófői-aéd és az Örvényesi-3éd által szállított mészköves, dolomitos kőzetlisztből álló folyóvízi törmelék töltötte fel a félsziget északi részét. Tőzeges, homokos, kőzetliszte3 tavi üledék keletkezett az öblökben és a félsziget délkeleti részének lagunájában /Aszófői-sarok, Bozsai-öböl, Ujlaki-sik/. Szürke mocsári agyagból meszes beltavi üledék képződött a Külső- és Belső-tó, valamint a Rátai-csáva medencéjében /LÁNG PÖDÖRNÉ 1970/. Földtörténeti fejlődés. A Tihanyi-félsziget földtörténeti fejlődésériek eseményeiből említést érdemelne, hogy a triásztól a miocénig szárazulat volt, majd a miocén szarmata emeletétől a pliocén felső pannon emeletéig süllyedt, sekély brakkos tengeri területté vált. A pliocén második felében /valachi orogenezis/, a vulkánosság kezdetével kiemelkedés indult meg /melyben azért szakaszos süllyedések i3 előfordultak/. A középső pleisztocénben vált mindmáig tartó szárazulattá a táj. Ez időre teliető a forráskupokat létrehozó intenzív utóvulkánosság, a fő kitörési centrumok leszakadása, a Balaton medencéjének lesüllyedése és ez által a Tihanyi-tanuhegycsoport szigetté válása. A holooén feltöltődések a Tihanyi-szigetet az északi parthoz kapcsolták, így félszigetté alakult /JÓSA- LÁNG 1970, UZGOKI 1980/. Meg kívánom jegyezni, hogy a Tihanyi-félsziget földtörténeti bemutatása, földtana a különböző korokból, de azonos kor különböző szerzőitől /Vitális, Lóczy, Cholnoky, Iloffer, Halász, Kókay, Szentes, Jugovics, Pálfy, Bartha, Jósa, Fodorné, Láng, Buckó stb./ származó leírásokban, térképeken csak fő vonásokban egyezik meg, de lényeges eltéréseket mutat a félszigetet alkotó kőzetek felszíni /03 mélységi/ kiterjedésében, a földtörténeti jelenségek megítélésében - de magam is találtam eltérést /még a legutóbbi térképek esetében is/ a térképek és a valóság között. Tehát, úgy vélem, hogy c geológiailag legérdekesebb 03 meglehetősen jól kutatottnak ítélt táját Magyarországnak, még kellő pontossággal mindmáig nem ismerjük. Felszíni kép Morfológiailag elkülöníthetjük a félsziget magasabb peremvidékét, a belső medencéket é3 a délkeleti és északi rész parti síkját. A Tihanyi-félsziget többnyire meredeken emelkedik ki a Balaton 104,9 m-es /Adria feletti/ vízszintjéből. A néhány méteres parti 3zególy után 30-40°-os lejtő törmelék következik, majd meredek, olykor 90°-os bazalttufa vagy hidrokvarci tos szálkőfal. E sziklafal magassága változó, egyes helyeken csak 1-2 m, máshol /Orosz-kő, Fehér-part/ 20-30 m. Mivel a törmeléklejtőbe burkolózó szálkőfalak alapja laza, képlékeny pannon rétegeken nyugszik, gyakoriak a suvadások. A félsziget északi peremén lapo3 tetejű bazalttufahegyek vannak, mert ezeket nem /Diósi-tető/, vagy csak vékonyan kórgezi meszes hidrokvarcit /Óvár/. A többi peremvidéki hegy, C3ÚC30S, tarajos gerincű a rájuk telepedett kemény hidrokvarcit forráskupoktól. A félsziget belsejében a
