Eszterhás István: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 18. - A Tihanyi félsziget barlangkatasztere (Zirc, 1987)
A Tihanyi-félsziget földrajza barlangtani nézőpontból
Apáti, Gurbicsa-Hosszú-hegy, Kiserdő/ tételeztek fel számos erupciós tölcsérrel. Igazolták, hogy a félsziget keleti részén főleg vízalatti vulkánosság, a nyugati részén egyre inkább szárazföldi vulkásosság volt. Id. Lóczy 110 gejzirites forráskupot számolt össze a félszigeten. Az 1930-as években Cholnoky Jenő, Hoff or András, ifj.Lóczy Lajos, Tapp Ferenc kutatta földtanilag a Tihanyi-félszigetet /CHOLNOKY 1932, 1935, 1937, IIOFFER 1934, ifj.LÓCZY 1930, PAPP 1931/. Elődeik megállapítását finomították kiegészítették. Kimutattak egy nagyjából észak-déli irányú törést a félsziget tengelyében. HOFFER /1934/ dőlésmérésekkel igyekezett meghatározni a bazalttufavulkánok számát, helyét /ő hét vulkánt tételezett fel, de kevesebb erupciós tölcsérrel/. A vulkáni működés kezdetét tufába zárt fossziliák alapján /Melanopsis cfr. petrovici, Vivipora 3adleri, Congeria balatonica stb./ a felső pannonra teszi. CHOLNOKY /1932/ a Belső- és Külső-tó, valamint a Rátai-csáva medencéjét pannon rétegekben deflációval vélte kialakulni. A forráskupokból CHOLNOKY /1935/ már csak 103-at talált /a folyamatos kőbányászat pusztított belőlük/ éa gojzírtevékenysóg produktumának tartotta ezeket, míg HOFFER /1934/ kizárta ennek lehetőségét boltozott tetejükre való hivatkozással. Továbbá úgy vélte, hogy a forráskupokat létrehozó hévizes tevékenység már a bazalttufa-terítés előtt és közben is, de zömmel utána volt. Megpróbált térbeli rendszert találni /kevés sikerrel/ a kúpok elhelyezkedésében. Az 1960-as és 1970-e3 években a MÉV és a MÁFI megbízásából több kutató /Halász Árpád, Láng Gábor, Fodor Tamásné, Jósa Ernő, Buckó Emma, Bartha Ferenc Kókay József, Szentes Ferenc, Jugovics Lajos és mások/ számos segítő személlyel és jelentős technikai, anyagi háttérrel igyekezett revideálni, kiegészíteni a Tihanyi-félsziget földtani képét. Munkáik során a következő képet alakították ki: Nagyjából 100 m-re a felszín alatt felső miocén, szarmata sekélytengeri mészkövek, márgak adják alapját a félszigetnek. /E rétegek alatt triász üledékes kőzetek, permi homokkő 03 paleozoikus fillit van/. Ezek a rétegek sehol sem bukkannak a felszínre - fúrásokból ismertek /LÁNG - FODORNÉ 1970/. A pliocén korszak pannon emeletének rétege mintegy 00-100 in-es vastagságban borítja az előbbit, több helyen kibújva a felszínre /Ciprián-forrás környéke, Fecske-liki-homokbánya, Apáti templomrom környéke, Fehér-part stb./. E pannon rétegbon fossziliák alapján több szintet lehet megkülönböztetni, úgymi2it al3Ó pontuszi /pannon/ kőzetlisztes, kavicsos, agyagos szintet közvetlenül a szarmata rétegeken; majd a Gongeria ungula caprae-vel jelzett agyagos, homokos szintet; ezen a Congeria balatonica-val jelzett finom szemcséjű homokos, kőzetlisztes, agyagos meszes szintet; továbbá a Congeria triangularis meszes, mÓ3ziszapo3 szintet. E szintekben néhol szerves mocsári üledék, lignitcsík is található /LÁNG - FODORNÉ 1970/. A pannon rétegeket sok helyen, olykor 50-60 m-es vastagságban felső pliocén, levantei bazalttufa-takaró /illetve bazalttufit/ fedi /Óvár, Gödrös, Diós, Kiserdő-tető, Nyereg-hegy, Csúcs-hegy stb./. A bazalttufa sem egységes, területenként más ós más szintekre tagozódik, a vulkánosság hevességétől, valamint a vízalatti, vagy felszíni ki3zóródásból adódóan. LANG /1970/ öt jellemző tufaszintet különböztetett meg. Bár a geológiai ú
