Eszterhás István: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 18. - A Tihanyi félsziget barlangkatasztere (Zirc, 1987)
A Tihanyi-félsziget barlangjai
1965, ZÁKONYI 1993, BERTALAN 1950, 1972, 1932-74, OKTII 1975-03/. Bertalan íőbb adatait is közli. HALÁSZ /1967/ két üreget különít el az ereszből és ezeket külön barlangként tárgyalja. Az utóbbi időben pedig ESZTERHÁS /1903/ végzett benne szpeleológiai kutatásokat. Az útikönyvek közül is megemlékezik róla négy /ÖRVÖS 1965, UZ30KI 1900, 1901, ZÁKONYI 1950/. Nyugat leié néző 22,60 m hosszú sziklaoresz bemélyedése változó, a legnagyobb 3 m /a déli részen/, átlagosan 1,50 m,.Magassága szintén változó, a legmagasabb /déli/ részen 3,60 m, de van, ahol csak másíél méter. Az üreg r o térfogata kb,65 m . Az előtte vezető úttól 00 cm - 1 m magas bazalttufa padon van az eresz talpszintjc, melyet vékonyan a különböző kőzetekből származó mállástörmelék íod. E lépcsős felszínű, több helyen beöblösödő bazalttufaszint fölé hajlik az ereszt alkotó gejziritfal. Az eresz északi részében 1-1,5 m magasságban több 1-2 m mély oldott üreg és változatos, csipkésre preparált oldalforma van. Az erosz kőzothutáron képződött, így szemléletesen tár föl többféle bazalttufa - /pontosabban tuf it/ réteget, valamint az erro települt gejzix-itváltozatokat. A Nyoreg-hegyi-ex-esz minden kőzetrétegére kiterjedő általános dőlés 25-30°/105°. Alulról fölfelé a következő kőzetszintek figyelhetők meg: 1. Az eresz padozatát rétegzett breccsás, mikrolapillikat tartalmazó homokos bazalttufit alkotja. 2. Az orosz áthajló falában alul 30-40 cm vastagságban sárgásszürke, iszapos hamutufit, apró kavicsokkal rétegezve. 3. Ezen 10-20 cm vastagságban mikrolapillis kalcitos-kovás kötőanyagú tuf it. 4. Egy - másfél méteres vastagságban finoman lemezes, hullámos rétegződésű, kevesebb kovát tartalmazó forrásméczkő. 5. Legfelül, 35m vastagságban sejtes, odvas, meszet alig tartalmazó hidrokvarcit, sárgás és ibolyás-vöröses opál rögök. A sziklaeresz deflációs úton való keletkezésének lehetőségét már korábban felvetették /CHOLNOKY 1943/, do az a véleményem, hogy oz nem ilyen egyszerű - nem vezethető vissza csupán egy genetikus tényezőre. Az erosz kialakulásának px'oblémáját ott kell kezdeni, hogy a Nyerges-hegy minden kőzetrétege dőlt helyzetű. E dőlés pedig nem autochton,- eredetileg közel vízszintoson települtek a kőzetek, vígy a bazalt tufltok, mint' a gejziritok. Ezt legszemléletesebben az iszapos, aprékavicsos tufitréteg bizonyítja, amely ferdén semmiképp nem települhetett. A gejziritben, elsősorban a felső, kovásabb részekben hidrometriás oldódások alakultak ki. A kőzetek megdőlése valószínűleg a riss korszaki orogonetikus mozgások idejére tehető, amikor a Nyerges-hegy nyugati részének leszakadása is elkezdődhetett. Az így feltárult üreges sziklafalat támadta aztán a szél, kipreparálva belőle a kevésbé ellenálló iszapiufitot és a meszes, lemezes forrácmészkövei. E deflációs tevékenységet támogatják még a kifagyáson, kimállásos folyamatok,melyek megintcsak e közbülső rétegekben fejtik ki hatásukat a legjobban. Nyitottsága ellenére a növényzet csak alig-alig telepedett meg bcimo /mohák, zuzmók, néhány fűcsomé és egy-két cserje/, amit mikroklimatikus tényezőkkel magyarázhatunk. A napverte részek magas hőmérséklete, az ebből következő alacsony relatív páratartalom, a víz majdnem teljes hiánya, az erős szól, ami a humuszosodást is megakadályozza, okozza flóra szegényességét. Jelentőségót elsősorban földtani képe, tájképi szépsége adja.
