dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 16. - A zirci arborétum élővilága I. (Zirc, 1985)

DR. TÓTH SÁNDOR: Adatok a zirci arborétum szitakötő faunájához (Insecta: Odonata) – Angaben zur Libellen-Fauna des Arboretums von Zirc (Insecta: Odonata)

5. ábra — Abb. 5: Libellula depressa lárváját azonban a halastóban nem sikerült megtalálni. Nincs kizárva, hogy az ar­borétumtól délre fekvő vizenyős, zsombékos területről kerünek át a faj imágói az arborétumba. Agrion vir go vir go (LINNÉ, 1758): A faj hazánkban elsősorban hegyvidékeken fordul elő, a lárvája hegyi patakokban, gyakran egészen kis erekben, csermelyekben, forrá­sok kifolyásában fejlődik. Az utóbbi 10 évben a Bakonyban is megritkult, egyes vizek mentén teljesen eltűnt. Ez történt a Cuha esetében is, ahol az 1970-es évek elején még lehetett gyűjteni. Az arborétum területén a fenti időszakban ugyancsak meg­figyelhető volt. Aeshna cyanea (MÜLLER, 1764): Hazánkban a domb- és hegyvidékeken él, előfor­dulása azonban szórványos, nagyobb számban csak ritkán figyelhető meg. Lárvája főleg kisebb állóvizekben, olykor néhány négyzetméteres pocsolyákban is kifejlődik. Az arborétum területén rendszerint megfigyelhető egy-két példányban, azonban a fajnak elég magas a mozgási körzete, ezért nem biztos, hogy ezek a példányok a park halastavában fejlődtek. Aeshna mixta LATREILLE, 1805: Elsősorban nádasokkal szegélyezett állóvizek kör­nyékén fordul elő, helyenként nagy tömegben. A Bakony hegységben is általánosan elterjedt. Kitűnő repülő, vándorlásra hajlamos faj, ezért lárvái élőhelyétől gyakran messze elvetődik. Az arborétumban főleg ősszel megfigyelhető példányok is minden bizonnyal máshonnan elvándorolt állatok voltak. Libellula depressa LINNÉ, 1758: Hazánkban általánosan elterjedt, a Bakonyban is mindenfelé megtalálható. Lárvái csatornákban, vizesárkokban, gyakran egészen kis pocsolyákban fejlődnek. Időnként az arborétumban is megfigyelhető. Orthetrum coerulescens anceps (SCHNEIDER, 1845): Hazánkban mindenfelé előfor­dul, főleg álló- és lassú folyású vizek mentén. Az arborétum tavánál egyetlen al-

Next

/
Oldalképek
Tartalom