dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 16. - A zirci arborétum élővilága I. (Zirc, 1985)

DR. GALAMBOS ISTVÁN: Adatok a zirci arborétum kialakulásához és történetéhez – Angaben über die Entstehung und die Geschichte des Arboretums von Zirc

Az angolkert (hortus anglicus) neve 1815. június 4-én szerepel először DRÉTA ANTAL apát számadási könyvében: 23 „Dornum emi a colono Fleischacker quam resignavi alteri colono ad hortum anglicanum." A házat PETER SCHLICHTHÖRLE kapta cserébe a tervezett angolkert területén fekvő házáért. 24 A bejegyzés egy ha­tározott kertterv meglétére utal. Közvetett bizonyítékok alapján tudjuk, 25 hogy az 1820-ban angolkertészként említett MAJER GYÖRGY 2fi 1813. december 27-én érke­zett Zircre. 27 Az első és egyetlen angolkertész költözésének költségét, 20 forintot az apátság fizette ki. MAJER GYÖRGY 1823 utolsó évnegyedéig állt az apátság szolgá­latában, 28 távozása egybeesik DRÉTA halálával. Hogy személyében a kert tervezőjét vagy csak a kész tervek kivitelezőjét tisztelhetjük, nem tudjuk. Előbbinek ellentmond az a tény, hogy bére a konyhakertész bérével megegyezik: 20 évi 200 forint. A kert alapítója, DRÉTA ANTAL 1803-tól volt a rendház kormányzóperjele, majd a Heinrichautól való végleges elszakadás után 1814-től első apátja. A rend ügyeit intézvén gyakran utazott, így bizonyára alkalma volt megismerkedni az új kertépítészeti irányzattal, akár a tata-tóvárosi angolkerttel vagy az angol stílusban kialakított Orczy-kerttel Pesten. Apáttá választása után elérkezettnek látta az időt, hogy a rendház fényét egy szép — az új divatnak megfelelő — angolkerttel emelje. A mecénási bőkezűségéért a renden belül is sokat támadott apát személyéről tudjuk, hogy nagyon kedvelte a fenyőket. Ennek bizonyítására álljon itt a következő idézet: 30 „Addidit Reverendus Dominis Abbas se in silvis Zircensibus multa centina millia arborum pinearum utpote Larices, pinos, abietes optima cum successa ac maxima futuri temporis emolumento propagasse." AZ ANGOLKERT FEJLŐDÉSE Az angolkert elkülönítve a zirci uradalomtól és erdészettől, közvetlenül a házgond­nok (provizor) felügyelete alá tartozott. A házgondnoki számadások hiányai nagyon 3. ábra: Másolat Zirc 1805-ös kataszteri térképéből. A nyílhegy É felé mutat. Abb. 3: Teil der Katasterkarte von Zirc aus dem Jahre 1805. Die Pfeilspitze zeigt nach Norden.

Next

/
Oldalképek
Tartalom